Elnöki hivatal: délután üléseznek a várható megszorításokról

Korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló tanácskozásra hívta össze szerdára az államfő a koronavírus-járvány megfékezésében illetékes kormányzati tisztségviselőket. A tanácskozást 17.30-tól tartják meg, közölte szerdán délelőtt az elnöki hivatal.

Az ülésen Florin Cîţu ügyvezető kormányfő, Cseke Attila ügyvezető egészségügyi miniszter, Lucain Bode ügyvezető belügyminiszter, Raed Arafat belügyi államtitkár és a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója, dr. Adriana Pistol vesz részt.

Klaus Iohannis államfő kedd este kijelentette, a tanácskozást azzal a céllal hívta össze, hogy meghozzák azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyek a kialakult helyzetben még segíthetnek megvédeni a polgárok életét.  

Az államfő drámai hangvételű sajtótájékoztatón sorjázta a keddi - a pandémia kezdete óta legsötétebb - nap „eredménylistáját”. Azt is bejelentette, hogy külföldi segítséget kért a járvány elleni harcban és hálás minden államnak, amely bárminemű segítséget nyújt.

„Az oltás az egyetlen megoldás, ezt láthatjuk azokban az országokban, ahol magas átoltottság mellett radikálisan lecsökkentek a fertőzési, elhalálozási számok. Ennek kell a legfőbb érvnek is lennie azok számára, akik szándékos félrevezetési szándékkal, vagy tudatlanságból megkérdőjelezik a vakcinákat, és ezzel indirekt módon felelősek embertársaik szenvedése miatt” – fogalmazott kedden délután az államfő. Hozzátette: az összeesküvés-elméletek és álhírek rendkívül ártalmasak, ugyanis sokat elutasítják miattuk az oltást, ami a valóságban megmentheti az életüket.

(Nyitókép forrása: elnöki hivatal)

Kapcsolódók

Kimaradt?