banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Iohannis és felesége megfeledkezett a maszkviselési kötelezettségről

Miközben Klaus Iohannis államfő minden megnyilatkozásában a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott hatósági intézkedések betartására figyelmeztet, a hétvégén Nagyszebenben ő és felesége volt az egyetlen, aki nem tartotta be a védőmaszk viselésére vonatkozó szabályt.

A felújított nagyszebeni evangélikus templom újaszentelési ünnepségére érkező elnök és felesége, Carmen Iohannis nem viselt maszkot, holott a törvény szerint minden olyan településen, ahol meghaladta a 6 ezreléket az elmúlt 14 napban a koronavírus-fertőzöttek aránya, kötelező feltenni szabadtéren is. Márpedig Nagyszebenben pénteken lépte át ezt a határt a fertőzöttek aránya.

A stiridesibiu.ro portál videófelvételén látszik, hogy az elnöki pár kísérete és az elébük siető fogadóbizottság tagjai maszkot hordanak, csak a magasrangú vendégek nem tartják magukat a szabályokhoz.

Iohannis egykori szebeni polgármesterként talán úgy gondolta, hogy „otthon van”, és rá nem vonatkoznak a rendelkezések. Az elnök egyébként a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szeptember 25-i kongresszusán sem viselt maszkot, holott az előírások kötelezővé tették, és a résztvevők zöme tartotta is magát ehhez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?