Dacian Cioloş: januárban fel kell számolni SIIJ-t, különben Románia a schengeni térségen kívül marad

Dacian Cioloş szerint a kormánykoalíciónak januárban fel kell számolnia az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészséget (SIIJ) ahhoz, hogy Romániának esélye legyen tavasszal csatlakozni a schengeni térséghez.

Hétfői sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke elmondta, az ország schengeni csatlakozása után már nem alakulnának ki többé rendszeresen torlódások a határátkelőknél az ünnepek idején, ehhez azonban előbb végre kell hajtani az igazságszolgáltatás reformját. A SIIJ felszámolását Cioloş a reformok „kulcselemének” nevezte. Úgy vélekedett: ha ezt a lépést megteszi a kormány, Horvátország csatlakozásának tavaszi tárgyalásakor megnyílhat a lehetőség Románia schengeni csatlakozására is.

Fotó: Agerpres

Az USR elnöke emlékeztetett arra, hogy a SIIJ felszámolásáról szóló törvényt a képviselőház már elfogadta, a szenátusnak kell még szavaznia róla, a kormánykoalíció pedig azt ígérte, hogy március végéig megszünteti az intézményt. Cioloş szerint azonban március végén már késő lesz megtenni ezt a lépést, mert az uniós belügyminiszterek tanácsa várhatóan abban a hónapban tárgyalja majd Horvátország schengeni csatlakozását.

Az ellenzéki politikus szerint ezért a SIIJ-t legkésőbb februárig fel kell számolni, ha pedig ez nem történik meg, akkor a döntés halogatói lesznek a felelősek azért, hogy Románia a schengeni térségen kívül marad, és „továbbra is hosszú sorok lesznek a román–magyar határon”.

Kapcsolódók

Kimaradt?