Tőkés László: a bíróság elítélte a rágalmazókat

A Bukaresti Táblabíróság november 26-i ítéletével elmarasztalta és pénzbírságra ítélte az alpereseket abban a perben, amelyet Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, volt temesvári lelkipásztor, később református püspök és európai parlamenti képviselő rágalmazás címén indított Filip Teodorescu és Ioan Talpeş egykori magasrangú titkosszolgálati tisztek, valamint az Antena 3 televízió és annak műsorvezetője, Mihai Gâdea ellen – közölte Tőkés László sajtóirodája.

A közleményben felidézték: egy május végi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Tőkés László és ügyvédje, Kincses Előd arról informálták a közvéleményt, hogy a román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék perújrafelvételt rendelt el a 2014-ben elkezdett rágalmazási perben, amelyet a püspök indított fent nevezettek ellen.

A táblabíróság az alpereseket – Ioan Talpeş kivételével –pénzbírságra és a perköltségek kifizetésére kötelezve őket. „Ezzel a román polgári igazságszolgáltatás elismerte, hogy hét évvel ezelőtt az Antena 3 bukaresti televízió szenzációhajhász adást készített, amelynek egyetlen célja volt: Tőkés Lászlót a lehető legsötétebb színben hazaárulónak, kémnek, Magyarországról fizetett ügynöknek feltüntetni” – fogalmaztak a közleményben.Tőkés László az 1989-es forradalom kitörésének 32. évfordulóján, szerdán Temesváron tartott megemlékezésen | Fotó: Temesvári Rádió Facebook-oldala/Lehőcz László

Tőkés László szerint a szóban forgó adásban a fővádló a kommunista politikai rendőrség kémelhárítási főnökhelyettese, Filip Teodorescu volt, aki az 1989-es temesvári népfelkelés idején gyászos szerepet játszott a diktatúra oldalán. Ioan Talpeşnek, a külföldi hírszerzés posztkommunista főnökének csupán korábban elhangzott, más sajtóorgánumban megjelent hazugságait idézték be, de az majd csak a részletes döntésindoklásból derülhet ki, „hogy ő miért úszta meg a megérdemelt büntetést”.

A tévécsatornát és a szerkesztőt a rágalmazást elkövetők társtetteseiként marasztalta el a bíróság, mivel esélyt sem adtak a felperesnek az elhangzott gyalázkodások cáfolatára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A sokfordulós, hosszas per végén az ítélőtábla helyt adott a felperes Tőkés László keresetének, és erkölcsi kártérítés megfizetésére kötelezte az alpereseket: Filip Teodorescunak 15 ezer lejt, Mihai Gâdeának és az Antena 3 televíziónak 10 ezer lejt kell fizetnie a megrágalmazottnak. Ugyanakkor a perköltségek is őket terhelik.

Tőkés László azzal indokolta a jogi fellépést a rágalmazók ellen, hogy meg kell védeni a forradalom becsületét, a Temesváron akkor megnyilvánult és ma is kívánatos román–magyar összefogást, hiszen a román alkotmányban is benne foglaltatik, hogy a forradalom ideáljait nem szabad megsérteni. „Azt állítani, hogy a diktatúraellenes népfölkelés kirobbantása magyar irredentáknak és hazaárulóknak tulajdonítható, az tulajdonképpen a forradalom eszméjét éppúgy sérti, mint Románia egész népének szabadságvágyát, ami azokban a napokban, hetekben oly egyértelműen megnyilvánult” – fogalmazott Tőkés László.

Kapcsolódók

Kimaradt?