Elölről kezdődik a pereskedés Tőkés László állami kitüntetésének megvonása miatt

A legfelsőbb bíróság elfogadta Tőkés László fellebbezését, és arra kötelezte szerdán a Bukaresti Táblabíróságot, hogy tárgyalja újra a visszavonult lelkész román állami kitüntetése megvonásának ügyét.

Tőkés László a Ceaușescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Băsescu államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom huszadik évfordulóján. Ezt a kitüntetést azonban Klaus Iohannis államfő 2016 márciusában visszavonta.

Az elismerés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. A volt lelkész és politikus bíróságon kérte a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését, ám az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság 2016 novemberében elutasította a kérését.

Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje jó hírnek tartotta a szerdai ítéletet. Szerinte ez előrevetíti azt a végleges bírósági döntést, amely majd hatályon kívül helyezi a kitüntetést megvonó elnöki rendeletet. Az ügyvéd - aki az 1989-es temesvári kilakoltatási perében is védte Tőkés Lászlót - alkotmányellenesnek minősítette az elnöki rendeletet. Elmondta: a román alkotmány is hivatkozik az 1989-es romániai forradalom eszményére.

Szerinte azért is törvénytelen volt a kitüntetés visszavonása, mert törvény írja elő, hogy ezt azokkal szemben lehet megtenni, akik tetteikkel váltak méltatlanná a kitüntetésre, például elítélték őket. Ezzel szemben Tőkés László csupán véleményt nyilvánított, semmilyen törvénybe ütköző cselekedet nem róható fel neki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kincses Előd korábban úgy nyilatkozott: a temesvári forradalom szellemének védelmében indították a közigazgatási pert Klaus Iohannis államfő és az elnöki rendeletet ellenjegyző Dacian Cioloș akkori miniszterelnök ellen. Az ügynek nincs anyagi vonzata. "Meg kell védeni a temesvári népfelkelés történelmi szerepét, hogy ne lehessen semmivé tenni az egykori, '89. decemberi román-magyar történelmi összefogás jelentőségét" - mutatott rá korábban az ügyvéd.

Az 1989-es forradalom emlékét ápoló Temesvár Társaság nyílt levélben figyelmeztette korábban Klaus Iohannist: 17 jogerősen börtönbüntetésre ítélt politikus - köztük Adrian N[stase volt kormányfő - birtokolja a Románia Csillaga kitüntetést. Az államfő végül 2019 decemberében vonta meg 12 jogerősen elítélt személyiség kitüntetését, miután bírálatok kereszttüzébe került azért, hogy a nemzeti ünnep tiszteletére adott fogadásra Adrian Năstase, a korrupció miatt elítélt volt kormányfő is meghívást kapott az elnöki palotába.

(Címlapfotó: ziaristionline.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?