Kelemen Hunor: ha elveszik a Románia Csillaga kitüntetést, az hihetetlenül rossz üzenet lesz

Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az RMDSZ elnöke annak apropóján nyilatkozott a rádiónak, hogy a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) el akarja vétetni tőle a Románia Csillaga kitüntetést, miután Kelemen lapinterjúban úgy nyilatkozott: "a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at."

A politikus a rádióban hangsúlyozta: az erdélyi magyarság már érzi azt a nacionalista hullámot, amelyet a közelgő centenárium kelteni látszik. Nem fogadja el, hogy bizonyos kérdésekről csak románok beszélhetnek, vagy ha magyarok beszélnek róla, az hihetetlenül durva nacionalista vihart kavar. Az nem a megfelelő állapot, ha egy egész közösség, az erdélyi magyarság a centenáriumi év alatt megfélemlítve, elbátortalanítva visszahúzódik, mert ebben az állapotban nem lehet alkotni - fogalmazott.

Éppen ellenkezőleg: fel kell mutatniuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá ahhoz az országhoz, amelyet a történelem fintora hazájukká kijelölt - hangsúlyozta Kelemen Hunor. Hozzátette: szerencsére vannak olyan román hangok is, amelyek a racionalitás és a párbeszéd irányába hatnak.

A kitüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy azt Emil Constantinescu korábbi román elnöktől kapta, éppen a román-magyar kapcsolatok erősítéséért. Ha elveszik tőle, akkor is tud majd aludni, bár hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná - mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?