Tőkés László román–magyar szolidaritási egyesület létrehozását jelentette be
Román–magyar szolidaritási egyesület létrehozását jelentette be Temesváron szerdán, az 1989-es népfelkelés kirobbanásának évfordulóján Tőkés László egykori temesvári református lelkész.
A December 15. – A román–magyar szolidaritás napja Egyesület – a közzétett szándéknyilatkozat szerint – azzal a céllal jön létre, hogy ismertesse el december 15-ét az 1989-es forradalom kitörésének napjaként.
Kezdeményezői szerint ugyanis a forradalom azáltal vette kezdetét, hogy román és magyar nemzetiségűek az őket egyesítő szabadságvágy nevében szolidaritást vállaltak Tőkés László református lelkésszel és ellenzékivel.
„Az Egyesület azt szorgalmazza, hogy tekintsük a szolidaritás e szimbólumát a közös emlékezet alapértékének, a két közösség kapcsolatának szempontjából pedig iránymutatónak” – áll a szándéknyilatkozatban, amelyet Tőkés László mellett Gabriel Andreescu emberi jogi harcos, Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, Kincses Előd ügyvéd és Szilágyi Zsolt, Tőkés korábbi kabinetvezetője írt alá.
Az egyesület – a kezdeményezők bejelentése szerint – a románokat és a magyarokat a kommunizmussal szembeni ellenállásban egyesítő hagyományból eredezteti magát. „Szimbolikus bűncselekménynek” tekinti azt a gyakran hangoztatott gondolatot, hogy a diktatúra bukásához nem az emberek hősies és spontán lázadása vezetett, hanem idegen államok robbantották ki a tiltakozásokat Románia szétszakítása céljával.
A temesvári sajtótájékoztatón Kincses Előd ügyvéd közölte, hogy az egyesület bejegyzésével kapcsolatban máris nehézségek adódtak. Amikor ugyanis az Igazságügyi Minisztérium illetékes hivatalában megpróbálták lefoglalni a nevet, azt a választ kapták, hogy forduljanak a kérés véleményezése céljából a kormányfő titkárságához. Gabriel Andreescu hatósági visszaélésnek tulajdonította a névfoglalás elutasítását.
A bukaresti politológus, egyetemi tanár azt is kezdeményezte, hogy – ha megtörténik a bejegyzés – az egyesület is kérje a belépését abba a perbe, amely Tőkés László visszavont állami kitüntetése ügyében zajlik. Szerinte ugyanis a kitüntetés megvonása támadás azon szimbólumok ellen, amelyek képviseletére az egyesület létrejött.