Tőkés László: 1989-ben nem volt már hova hátrálni

Tőkés László szerint 1989-ben olyan erős volt már a kommunista diktatúra nyomása, hogy nem volt hova hátrálni. A lelkész csütörtök délután beszélt erről a Temesvár belvárosi református templomban, ahol 30 évvel ezelőtti ellenállása olyan szolidaritási hullámot indított el, amely a Ceaușescu-diktatúra bukásához vezetett. 

Mint felidézte: a kommunista állam az erdélyi magyaroknak adományként küldött tízezer bibliát zúzatott be, és készíttetett vécépapírt belőlük. Nicolae Ceaușescu kínai, észak-koreai mintára 7-8 ezer falut akart eltüntetni a föld színéről, hogy a falvak lakóit is tömbházakba költöztesse. 

"Ebben a helyzetben nem szabadott hallgatni. Arról sem szabadott hallgatni, hogy olyan egyházi vezetőink voltak, akik kollaboráltak az ateista, kommunista hatalommal. Nem volt már hova hátrálni" – idézte az 1989-es ellenállása motivációit Tőkés László. Felidézte: a temesvári gyülekezetet is bevonta a küzdelmébe. Rendszeresen beszámolt az istentiszteletek végén arról, hogy miként fenyegették állásfoglalása miatt az egyházi és világi vezetők. Csodálatosnak tartotta, hogy a temesvári gyülekezet ahelyett, hogy megijedt volna a kommunista politikai rendőrség rá is kiterjedő fenyegetésétől, felbátorodott, és kiállt a lelkésze mellett. 

Temesváron az 1989: Istennél a szabadítás című egyházi szimpóziummal kezdődött el az 1989-es népfelkelés 30 éves évfordulós rendezvénysorozata. A szimpóziumon Békefy Lajos lelkipásztor, szociáletikus, közíró az általa írt Temesvári hitvallásra utalva említette: Tőkés László 1989-ben isten eszköze volt. Isten mondatta ki a szót, és tette mellé a gyülekezetet is. 

Amint Toró T. Tibor, a Temesvár 30 rendezvénysorozat főszervezője elmondta, a hétfőig tartó rendezvénysorozat keretében tudományos konferenciát, előadásokat tartanak. Egy gálaműsorra Temesvárra várják Orbán Viktor miniszterelnököt is, és vasárnap felavatják a Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév református központ templomépületét. Toró T. Tibor szerint az épület forradalmi emlékmű, amely azonban nem csupán a múltat idézi, hanem a temesvári magyarság jövőjét alapozza meg. 

(Címlapfotó: MTI/Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?