Egyházi és világi méltóságok részvétele mellett avatták fel a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Komplexumot. Ez a Nagyvárad belvárosában lévő épülőegyüttes felekezetre való tekintet nélkül szolgálta és ezután is szolgálni fogja a magyar közönséget, hangzott el.

Elérkeztünk egy út végére, elértünk egy célt, amelyről úgy hiszem, hogy isten tűzte ki elénk, mondta Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke, amikor pénteken egyházi és világi méltóságok részvételével felavatták a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Komplexumot Nagyváradon. Az ünnepi eseményen igét hirdető egyházi elöljáró kiemelte, hogy önerőből nem sikerülhetett volna megvalósítaniuk ezt a beruházást, de a magyar kormány testvérként támogatta őket. A komplexum felekezetre való tekintett nélkül szolgálja a magyar közösséget, isten erejét hirdeti, magyarázta.

A Zárda (ma Mihai Viteazul) utcai épületegyüttes megvásárlása és tatarozásának kezdete még 2019-re nyúlik vissza. Lépésről lépésre haladtak, míg végül a nagyjából 3,4 millió eurónak megfelelő kormánytámogatás segítségével kiteljesedett a projekt. A belvárosi komplexum egyik épülete a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium iskola egy részének ad otthont, egy másik épület a Collegium Varadinum otthona, az elmúlt tanévtől bentlakásként szolgál, most pedig elkészült a harmadik épület is, amely konyhaként üzemel.

Az KREK ugyanis már közel három évtizede működtet szociális konyhát a Lorántffy Zsuzsanna Református Központban, de az igény és a szükséglet nyomán kinőtték az ottani helyiséget. Ahogyan az avatóünnepség alkalmával Dénes István Lukács, egyházkerületi főjegyző mondta: egy svájci alapítvány támogatásával korszerű konyhafelszerelést tudtak vásárolni, így immár 1500 adag ebédet is el tudnak ott készíteni naponta. Onnan látják el meleg étellel a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, és még több rászorulót, idős embert, nagycsaládosakat tudnak kiszolgálni. „Nem csak ételt szállítunk, hanem reményt és szeretetet” – mondta.

Mint elhangzott, az avatóünnepséget ünnepként élik meg, de nagyon sok tervük van még, amelyek mind a partiumi magyar közösséget szolgálják majd.

Nagyvárad ismét végvár

Ezt pedig fontos, hogy az anyaország támogassa, mutatott rá a magyar kormányt képviselő Magyar Levente miniszterhelyettes. Beszédében felidézte Nagyvárad történelmét, végvárként betöltött szerepét. Nagyvárad ismét végvár, csak most nem katonai, hanem szellemi értelemben, (…), ma az elmékért és lelkekért folyik a harc – vélekedett. Szerinte Magyarország erőforrások biztosításával járulhat hozzá a védekezéshez szükséges „bástyák, árkok” megépítéséhez. „Mint amilyen ez az iskola is, és minden más intézmény, ahol magyarul hangzanak el a tanítás, a nevelés, a bátorítás és a példaadás szavai” – mondta. Aláhúzta ugyanakkor, hogy a „magyar közművelődés új bástyáit” az egykor hatalmas, virágzó és a magyar kultúrát gazdagító nagyváradi zsidó közösség által hátrahagyott építőkövekből emelték. „Gondoljunk ma rájuk kegyelettel és hálával. Legyen egyben az ő sorsuk mementó számunkra, hogy a földi életben a ránk bízottakat és magunkat csak erővel tudjuk megvédeni” – mondta, hozzátéve, hogy ez napjainkban, amikor az identitásvesztés fenyeget, szellemi erőt jelent. Szellemi erőt pedig összefogásból merítünk, a felépült komplexum pedig példája annak, hogy mire vagyunk képesek, ha e szerint cselekszünk. „Tegyünk így a jövőben is, szem előtt tartva a történelmi igazságot: ha Várad elesik, elvész Erdély, ha várad kitart, megmarad Magyarország” – fogalmazott Magyar Levente.

„Egy utolsó percben rúgott gól”

Szabó Ödön, RMDSZ-es parlamenti képviselő futballpéldával kezdte ünnepi beszédét, felidézve, hogy amíg évekkel ezelőtt izgulva nézte a magyar válogatott meccseinek utolsó perceit, amiatt aggódva, hogy vajon „kitart még a szusz”, mára ez megváltozott. Csoboth Kevin vagy Szoboszlai Dominik utolsó percben lőtt góljai láttán immár „nem görcs” a hajrá, hanem reményt jelent. Meglátása szerint ez az épületegyüttes is „egy utolsó percben rúgott gól”, felidézve, hogyan mentették át a mostoha körülmények között tanuló diákokat és milyen viszontagságokon át valósult meg a létesítmény.

Ő is felidézte, hogy Várad ezen részében volt egykoron Kárpát-medence legnépesebb zsidó közössége, amelynek hagyatékát legalább anyanyelvben a mi közösségünk továbbviszi. Hiszen annak idején ők adtak lehetőséget, hogy a magyar kultúra szárnyaljon, mutatott rá Szabó Ödön, és végül azt üzente: „Legyen egy közösségünk amelyik bátor, méltóságát megőrzi, nem hátra húzódni és a szülőföldön megmaradni.”