Gyógyfürdőt építtetett Bihar megyében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Ünnepélyes keretek között, egyházi és világi elöljárók jelenlétében avatták fel pénteken a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által a közigazgatásilag Székelyhíd városához tartozó Hegyközszentmiklóson megépített termálvizes gyógyfürdőt. A beruházást a saját források mellett a bukaresti fejlesztési minisztérium és a magyar kormány segítségével sikerült megvalósítani.

Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter szerint jelentős az a nap, amikor az egyháznak a társadalomban létrejött hagyományos modelljét túllépve egy nagyon szükséges új elemmel sikerül gazdagodnia. „Az egyháznak vannak feladatai és kihívásai, és ezeknek a kihívásoknak kellőképpen meg is tud felelni. Az egyház lehet egyfajta gazdasági szereplő is, mert másképp szervezi meg magát és talán a minőségi követelmények is mások. Ez a pályázat és a beruházás ennek a környéknek gazdasági fellendülést hoz” – jelentette ki a szakminiszter.

Fotók: az egyházkerület Facebook-oldala

Hozzátette, a fejlesztési minisztérium a Regionális Fejlesztési Alapon keresztül közel 700 ezer euróval támogatta a beruházást. „Úgy gondolom, hogy jól tette, és azt is látom, hogy jó helyre került ez a támogatás” – szögezte le Cseke Attila.

Kőolajat kerestek és termálvizet találtak a hatvanas évek végén Hegyközszentmiklóson, ahol a forrást kihasználva az emberek megépítették a település strandját, amely 1971-ben nyitotta meg kapuit. A rendszerváltást követően közös döntés alapján a fürdő a református egyházközséghez került és az utóbbi tíz esztendőben gyökeres változáson esett át: befedték a medencét, szálláshelyek és étterem is épült az egyre szélesebb körben kedvelt üdülőhelyen.
Amint tavaly tavasszal a Maszolon megírtuk, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a szentmiklósi egyházi stranddal szomszédos öthektáros területen európai uniós támogatással egy három medencéből és a hozzájuk tartozó kiszolgáló épületekből álló rész megépítésével becsatlakozik az üdülőközpont fejlesztésébe.

Salánki Lóránt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gazdasági előadótanácsosa felelevenítette, közel 15 esztendő tel el azóta, hogy felmerült az ötlet, az egyházkerület egy olyan fejlesztést hajtson végre Hegyközszentmiklóson, amely a helyi református egyházközség által már működtetett gyógyfürdő mellett erősíti az egyházi jelenlétet a geotermális energia, illetve a termálvíz-felhasználás vonatkozásában.

„Nagyon göröngyös volt az út a tervezéstől a megvalósításig, hangsúlyozta Salánki Lóránt. Összegezte, nehé volt a feladat a terület megvásárlásától, a tervezésen át a terület beltelkesítéséig, vagy akár egészen az uniós pályázat elnyerésééig. Embert próbáló feladat volt „a 300 ezer eurós önrész kiizzadása”, de az uniós pályázat által már nem fedezett költségek és további bővítések finanszírozása már a magyar kormány támogatásából valósult meg.

Eddig a megtörtént a fürdő műszaki átadása, a pénteki avatást követően a megnyitáshoz szükséges engedélyek beszerzése után, előreláthatólag július elején kerül sor – közölte Salánki. Hozzátette, a munkálatok folytatódnak a szálláshelyek és a büfé kialakításával, ami már nem volt része az uniós pályázatnak, ugyanúgy, mint a tereprendezés, továbbá egy nagykapacitású áramfejlesztő beszerzése, konyhai gépek vásárlása és a termálvízforrásra való csatlakozás költségei sem.

„Három fő célt szolgál ez a beruházás: az egyházkerületnek biztosít többletforrásokat, munkahelyteremtő vállalkozás, amely a környékbelieknek biztosítja a szülőföldjükön való boldogulást, és az itt dolgozók személyi jövedelemadója, az ingatlanadók és más helyi kirovások pedig a székelyhídi önkormányzat pénztárát gazdagítják, elősegítve az érmelléki mikro világ fejlődését” – foglalta össze az egyházkerületi előadótanácsos.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?