Cseke Attila: Nagyváradon és Margittán kezdődhet a bölcsődék építése

Kezdhetik építeni a nagyváradi és a margittai új bölcsődéket – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter,  miután a két beruházás kivitelezési szerződését aláírták szerdán Bukarestben.

„Eljött az a pillanat, amiért miniszteri mandátumom eleje óta dolgozom: elkezdhetik építeni az első körszerű és környezetbarát bölcsődét. Büszke vagyok arra, hogy Erdélyben, Bihar megyében épül fel az első két új bölcsőde a helyi közösség számára. Azt kívánom magunknak, bihariaknak, hogy máskor is elöl járjunk, példát mutassunk, hiszen a sok munka eredményt, fejlődést hoz” – nyilatkozta Cseke Attila.

Látványterv forrása: fejlesztési minisztérium

A bölcsődéknek saját konyhája és mosodája, étkezdéje és orvosi rendelője is lesz, az épületekre pedig napelemeket szerelnek, így a szükséges energiát megújuló forrásokból biztosítják.

A nagyváradi új bölcsődében 10–11 kiscsoport számára biztosítanak játszó- és alvótermeket, a magittai, közepes méretű bölcsődében pedig 70 gyermek fér majd el. A két beruházást teljes mértékben a fejlesztési minisztérium finanszírozza, az önkormányzatoktól nem kér önrészt. A két bölcsőde megépítéséhez több mint 31 millió lejt biztosít a szaktárca– mutatott rá Cseke Attila.

A szaktárcavezető elmondta: a minisztérium prioritásként határozta meg az új bölcsődék megépítését, múlt év júniusában módosította az építkezésre vonatkozó, több mint húsz éves, elévült szabályozást is, így korszerű szabályozás mellett korszerű bölcsődéket építhet a szaktárca. A fejlesztési minisztérium 230 millió eurót különített el, a Helyreállítási Alapból bölcsődeépítésre, és az állami költségvetésből is finanszírozást biztosít erre a célra – összegezte a fejlesztési miniszter nyilatkozatát a Bihar megyei RMDSZ közleménye.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?