Összesen 280 bölcsődét építenek országszerte

Nemrég 142 új bölcsőde megépítését hagyta jóvá a fejlesztési minisztérium, így a korábban bejelentett 138-cal együtt összesen 280 bölcsőde épülhet meg – jelentette be csütörtökön Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a most jóváhagyott 142 közül 52 városban, 90 pedig községekben lesz. A miniszter rámutatott, hogy a 280 új bölcsődében 15 520 gyermek számára lesz hely. Jelenleg 395 állami bölcsőde működik, amelyek 22 296 gyermeket tudnak fogadni. „Amennyiben az önkormányzatok élnek a finanszírozási lehetőséggel, és minden bölcsőde felépül, jelentős fejlődést érünk el ezen a területen” – mondta a miniszter.

Közölte, hogy a legalább ötezer lakosú települések pályázatait bírálták el kedvezően vagy azokét, ahol legkevesebb 100 gyermek született az elmúlt három évben.Cseke Attila fejlesztési miniszter | Fotó: rmdsz.ro

A most jóváhagyott tervek szerint a romániai magyarok által lakott települések közül Székelyhidon, Szovátán, Kisjenőben, Székelykeresztúron, Szentegyházán, Nyárádszeredában, Érmihályfalván, Szilágysomlyóban, Felsőbányán, Sülelmedben, Farkaslakán, Bihardiószegen, Fugyivásárhelyen, Bonchidán, Gelencén, Csíkszentgyörgyön, Korondon, Parajdon, Csíkszentsimonban, Ákosfalván, Balavásáron, Gyulakután és Szilágynagyfaluban épül új bölcsőde.

A miniszter emlékeztetett, hogy a fejlesztési szaktárca javaslatára különített el a bukaresti kormány az állami költségvetésből pénzügyi erőforrásokat a bölcsődeépítésre, továbbá az uniós helyreállítási alapból 230 millió eurót költenek erre a célra. Az RMDSZ 2021-ben kezdeményezte az országos bölcsődeépítési programot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?