Cîmpeanu: meg kell találni az eszközöket, hogy meggyőzzük a fiatal generációkat az olvasás fontosságáról

Olvasás nélkül elképzelhetetlen a képzett Románia, meg kell találni a legmegfelelőbb eszközöket, hogy meggyőzzük a fiatal generációkat ennek fontosságáról – jelentette ki kedden Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

A tárcavezető a Romániában első ízben megtartott olvasás napja alkalmából szervezett eseményen vett részt a fővárosi központi egyetemi könyvtár aulájában. Beszédében kifejtette, hogy az olvasás segít a gyerekeknek megálmodni, megérteni, felfedezni dolgokat, a világot, kalandokat megélni, és végső soron az ország aktív állampolgáraivá válni.

„Nem lehet elképzelni egy képzett Romániát olvasás, oktatás és kultúra nélkül. Szeretném hinni, hogy mostantól kezdve minden év február 15-én Románia összes iskolájában és óvodájában három órán keresztül kellő jelentőséget tudunk majd tulajdonítani az olvasásnak” – fejtette ki Cîmpeanu.

Illusztráció: Pexels

Hozzátette, meggyőződése, hogy minden óvónő, tanító és tanár megértette, hogy részt kell vennie ebben a projektben, amely a remények szerint időtálló lesz, és hozzá fog járulni ahhoz, hogy az olvasás mindennapi szokássá váljon „még egy olyan országban is, ahol a polgárok kevesebb mint 10 százaléka vásárol meg évente legalább egy könyvet”.

A tanügyminiszter a közelmúltban jelentette be, hogy február 15-ét az olvasás napjának nyilvánították. Ezen a napon minden oktatási intézményben 11 órától 14 óráig az olvasáshoz kötött tevékenységeket kell folytatni, melyekbe minden óvodást és iskolást be kell vonniuk a pedagógusoknak.

„Függetlenül attól, hogy az órarend szerint éppen milyen tanóra van, február 15-én a tanítóknak és tanároknak 11 és 14 óra között olvasási tevékenységbe kell bevonniuk a gyerekeket. A pedagógusoknak már az esemény előtti napokban fel kell hívniuk a tanulók figyelmét, hogy aznap hozzanak egy-egy könyvet magukkal otthonról, vagy kölcsönözzenek egyet a könyvtárból. Egyénileg vagy kis csoportokban is lehet olvasni” – magyarázta Sorin Cîmpeanu.

A tanügyminisztérium szerint a projekt célja az olvasás népszerűsítése, mindennapi szokássá alakítása. A tevékenység kizárólag az olvasási élményre fókuszál, anélkül, hogy az olvasott szövegrészek megvitatását vagy a szöveg elemzését szorgalmazná.

A tárca nem csupán az iskoláknak és óvodáknak, hanem a helyi könyvtáraknak, könyvesboltoknak, művelődéssel foglalkozó nonprofit szervezeteknek is javasolja tematikus tevékenységek szervezését az olvasás napján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?