Tiltás helyett inkább hagyjuk, hogy a gyerek minél több mindent kipróbáljon, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, tanítsuk meg együttműködni és kommunikálni, motiváljuk őket arra, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból – látta el tanácsokkal a pedagógusokat és érdeklődőket Bányai Sándor élmény- és kalandpedagógiai szakember, a Kalandok és Álmok Élménypedagógiai és Animációs Szakmai Műhely vezetőtrénere kedd este Kolozsváron a Sapientia EMTE épületében.

Bányai Sándor, a Pécsi Tudománegyetem oktatója, közoktatási szakértő, élmény- és kalandpedagógiai tréner, felnőttképzési menedzser, szabadidő-szervező Kolozsváron maga is kilépett saját komfortzónájából – előadásának címe a Pedagógusok a komfortzónán túl volt –, mert a magas létszám miatt (szinte 300 érdeklődő) ezúttal az élménypedagógia módszerét ismertette, különféle elméleti fogódzókat emlegetve, nem pedig interaktív foglalkozással készült. Ennek ellenére két rövid játékot sikerült becsennie az előadásba, amely szélsőséges példákkal ugyan, de azt akarta bizonyítani, hogy amikor egy mindennapi vészhelyzetet kell megoldanunk, nem az iskolapadban elsajátított tudásunkhoz nyúlunk legelőször.

Tapasztalatszerzés az iskolán kívüli tevékenységeken 

Hivatása nem áll messze attól, amit gyermekkorában is fontosnak tartott az oktatásban – vázolta fel Bányai Sándor első találkozását az élménypedagógiával. 

Egy Budapest melletti családias hangulatú iskolában tanult, hogy jól is, azt nem állította. Tagja volt a Magyar Úttörők Szövetségének, ami a hetvenes évekre levetkőzte magáról a politikát a gyerekeknek szervezett foglalkozásokban. A tanárok mellett olykor fiatalok, úgynevezett „ifik” is foglalkoztak a kisiskolásokkal, akiknek a tevékenysége lehengerlő volt az akkor elemi osztályos Bányainak. 5. osztályos volt, amikor először vezetett le játékot a nála kisebb gyerekenek, „rosszul és ügyetlenül” ugyan, de a tapasztalat elindított benne egy folyamatot. Az élménypedagógiáról szerzett tudását egy amerikai ösztöndíjprogramon mélyítette el.

Középiskolában sem változott a tanórákon nyújtott teljesítménye, a kötelező anyagot nem tanulta meg, viszont más területen folyamatosan fejlesztette magát. „Hihetetlen közösségi élmény zajlott”, idézte fel az egyetemi oktató, állandóan nyüzsögtek, szerveztek valamit. A meg nem tanult kötelező tananyagnak azóta sem érzi a hiányát a mindennapi életben, azokat a tapasztalatokat pedig, amiket az iskolán kívüli tevékenységeken szerzett, a mai napig használja.

Pontosan emiatt érezte a tanítóképzőben, hogy lépéselőnyben van a többiekkel szemben. „Én már láttam élő gyereket”, fogalmazott humorosan. Bányai szerint ő nem a szép óravázlatokkal tűnt ki a társai közül, hanem azzal, hogy képes volt együttműködni a gyerekekekkel, tudott velük kapcsolatot teremteni.

A szakember azt vallja, hogy a kötelező tananyagnál sokszor fontosabb az együttműködés és a kommunikáció. Hozzátette, szerinte az iskola célja, hogy minden gyereket megtanítson arra, hogy megállja a helyét a világban, azt is, aki tanulási nehézséggel vagy egyéb problémákkal küzd. Ennek érdekében pedig az iskolának feladata, hogy minden gyermeknek képes legyen egyéni sikerélményeket biztosítani, magyarázta.  

Hagyjuk, hogy a gyerek minél több mindent kipróbáljon

Az egyetemi oktató felhívta a figyelmet, hogy nem feltétlenül a tiltás válik a gyerek előnyére. Például a jövőben a gyerek hasznára is válhat, ha hagyjuk, hogy megfelelő felügyelet mellett a kicsi kést vegyen a kezébe. Nem biztos, és nem is általános érvényű, de előfordulhat, hogy ennek a tapasztalatnak köszönhetően tizenévesen ő lesz majd az egyedüli a baráti társaságban, aki remek tüzet tud rakni, magyarázta Bányai Sándor. Ezt a mentalitást viszont nem olyan egyszerű érvényre juttatni, mert szükség van: egy pedagógusra, aki ezt a kockázatot felvállalja, egy együttműködésre, és nem versengésre épülő közegre, valamint arra, hogy minél több olyan helyzetet alakítsunk ki, amelyben a gyerek kipróbálhatja magát.

A szakértő előadása során több javaslatot is megfogalmazott a pedagógusok számára. Például hangsúlyozta azon meggyőződését, hogy a pedagógus ne végezze el a gyerek helyett azt, amire ő maga is képes. Lehet, hogy ötször annyi időbe fog kerülni, sokszor újrakezdi, és sokat fog hibázni, de ebből a gyerek csak tanulni fog. Továbbá azt a gondolatát is nyomatékosította, hogy ne adjunk túl könnyű feladatot a gyereknek, és azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a felnőtt ne erőltesse rá a saját megoldását a gyerekre, hagyja, hogy az járja a saját útját, próbálja ki a saját megoldását, tapasztalatokat szerezzen, és tanuljon belőle.

Annak fontosságát is kiemelte, hogy a gyereket nem szabad megfosztani a kudarcoktól. Nem lehet egy búra alatt felnevelni, és mindentől megóvni, mert szerinte mi, felnőttek sem ott tartanánk ma az életünkben, ahol, ha az évek alatt nem értek volna kudarcok, és azokból nem tanultunk volna.

Szálljunk versenybe a mobiltelefonokkal

A modern kor gyermekei gyakran emlegetett „bűnéről”, a mobiltelefonhasználatról is megosztotta véleményét Bányai Sándor. Leszögezte, hogy az eszközökre tervezett játékok nem véletlenül kötik le annyira a gyerekek figyelmét, szakemberek komoly munkája áll az alkalmazások mögött, akik pontosan tudják, hogyan működik a gyermek figyelme. De panaszkodás helyett a szakértő azt javasolta, hogy a pedagógusok próbálják felkelteni a gyerekek érdeklődését, és elérni, hogy a mobil helyett ők kössék le a figyelmüket.

Bár a 21. századi ember a komfortos helyzeteket keresi, az élménypedagógia célja éppen az, hogy kicsik és nagyok egyaránt a komfortzónájukon kívülre kerüljenek azért, hogy intenzívebbé váljon a tanulás. Erre kellene a pedagógusoknak motiválniuk a gyerekeket – hangzott el az előadáson. Az élménypedagógiához ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy az élményszerzés mellett ezeket a tapasztalatokat a csapat közösen megbeszéli, feldolgozza, így lehet a foglalkozás építő a résztvevő számára, ha megérti saját reakcióit, érzéseit, ha kommunikál.