Báthory Fest 2026: Dobpergés, puskapor és élő történelem Szilágysomlyón

Szilágysomlyó a hétvégén ismét visszarepült a XVI. századba: a Báthory Fest június 27–28-án olyan történelmi időutazást kínált, ahol a múlt dobpergésben, fáklyafényben és ágyúdörgésben jelent meg. A Báthory-vár és környéke két napon át katonai táborokkal, lovas bemutatókkal, kézműves műhelyekkel és nagyszabású csatajelenetekkel telt meg.

A fesztivál egyik leglátványosabb eleme a hagyományőrző csapatok, köztük a Nyugati Végek Zsoldosai és Palotai Darabontok bemutatója volt, akik ismét hitelesen idézték meg a korszak hadviselését.

A háttérben a felújítás alatt levő vár | A szerző fotói

Ágyúk, muskéták és korhű felszerelések segítségével mutatták be, hogyan zajlott egy ostrom előkészítése és maga a harc a XVI. században. A bemutatók során a csapatok a történelmi technikákat követve dolgoztak, de biztonsági okokból pirotechnikai tölteteket használtak. A fegyverekből lövedék nem került ki, a cél a látvány és a hanghatás volt: hatalmas tűzcsóvák, dörgő hang és füstfelhő kísérte a jeleneteket.

A Nyugati Végek Zsoldosainak elnöke Szűcs József elmondta: a muskéták és ágyúk működését a korabeli eljárások alapján rekonstruálják, ugyanakkor a modern biztonsági szabályokhoz igazítják. A látogatók így egy hiteles, de biztonságos történelmi élmény részesei lehettek.

Színes és látványos volt a rendezvény

Muskétások és ágyúk

A bemutatók során külön hangsúlyt kapott a korabeli hadviselés lélektani oldala. Mint mesélték, a XVI. századi ostromoknál a muskétások és az ágyúk tömeges alkalmazása nemcsak fizikai, hanem pszichológiai fegyver volt. Egyes történelmi példák, Szigetvár ostroma is szóba került, ahol egyszerre több ezer lövés és ágyúhang próbálta megtörni a védők ellenállását. A fesztiválon ezt a hatást kisebb léptékben, de látványosan rekonstruálták, hogy a közönség átélhesse a kor hangulatát.

Csatajelenetek három felvonásban

A fesztivál központi eleme idén is az „ostromjáték” volt, amely három részben mesélte el egy vár harcának történetét: az első rész a konfliktus kirobbanását és az első összecsapásokat, a második rész a zászló árát, a harc elmélyülését, stratégiai visszavonulásokat és párbajokat, míg a III. rész a kapitány kiszabadítását, az evakuálást, a végső összecsapást és a történet lezárását.

Megidézték a múltat

A jeleneteket kardpárbajok, íjászati bemutatók, lovas beavatkozások és ágyúlövések tették életszerűvé. A közönség nem csak nézője, hanem szinte részese lett az eseményeknek.

Katonai táborok és mesterségek világa

A fesztivál nem csak a csatákról szólt. A Báthory-vár környékén felépített táborokban a látogatók betekinthettek a katonai élet mindennapjaiba. A kézműves utcákban középkori mesterségek keltek életre: a kovácsnál izzott a vas, a keramikus formálta az agyagot, valamint gyertyakészítők és pénzverők mutatták be tudásukat, a hangszerkészítő pedig régi hangszerek titkait osztotta meg.

Lovasbemutató is volt

A gyerekek számára külön élményt jelentettek az interaktív foglalkozások, hangszerbemutatók és az „apródcsata”, ahol játékos formában ismerkedhettek meg a középkori fegyverekkel és harcmodorral.

Lovasbemutatók, koncertek, fáklyák

A Kalotaszegi Turul NHE lovasai és más hagyományőrző csoportok látványos lovas produkciókkal színesítették a programot. A napok folyamán akusztikus középkori koncertek, népzenei és modern zenei fellépések váltották egymást. A fesztivál egyik csúcspontja a fáklyás felvonulás volt, az esti órákban pedig rock- és popkoncertek teremtettek kontrasztot a nappali középkori világgal, végül pirotechnikai show zárta a napot.

Közösség, élmény, visszatérés

Az ünneplés már péntek délután kezdetét vette a fesztivál hivatalos megnyitójával, ahol a város polgármestere, Cristian Mihai Lazar köszöntötte a résztvevőket. A megnyitó ünnepélyes pillanatai jelezték, hogy ismét kezdetét veszi az a kétnapos rendezvény, amely évről évre történelmi hagyományőrzéssel, kulturális programokkal és közösségi élményekkel tölti meg Szilágysomlyót. Látványos rajttal indult a szombati nap a Báthory Power Run futóversennyel, amelyen sportolók és amatőr futók együtt teljesítették a történelmi város utcáin kijelölt távot. A színes mezőny, a lelkes szurkolók és a középkori fesztivál különleges díszlete egyedülálló hangulatot teremtett, bizonyítva, hogy a sport és a történelem remekül megfér egymás mellett a Báthory Festen.

Élmény és közösség

Az idei fesztivál egyik különlegessége, hogy a Báthory-vár felújítása miatt a programok részben új helyszínekre kerültek, de ez nem csökkentette az esemény erejét, sőt, sokak szerint még különlegesebb atmoszférát teremtett. A hagyományőrző csapatok jelenléte idén ismét kulcsfontosságú volt: a közönség testközelből láthatta, hogyan válik a történelem élő, mozgó és hangos élménnyé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?