banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

BBTE-felmérés: 36 év felett egyre zavaróbb az Untold, de a többség mégsem költöztetné el

A 18 és 55 év közötti kolozsváriak többsége egyetért azzal, hogy a hagyományosan augusztus első hétvégéjén megszervezett Untold fesztivál előnyös a városnak, ugyanakkor a negatív hatásait is elismerik. Azok között, akik még soha nem vettek részt a megarendezvényen, többen vannak azok, akik inkább zavaró tényezőnek látják.

739 18 és 55 év közötti kolozsvári online lekérdezésével készített felmérést az Untold fesztivál helyi fogadtatásáról a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság és Gazdálkodástudomány Kara. A Cluj24.ro-n ismertetett felmérésből kiderült, hogy a válaszadók többsége egyetért azzal, hogy az Untoldot továbbra is Kolozsváron szervezzék meg, mert úgy gondolják, hogy a városnak több előnye, mint hátránya származik ebből.

A fesztivált, amelyre az ország minden sarkából, de más országokból is érkeznek résztvevők, nagyon másképp látják azonban a különböző korosztályok. A rendezvény előnyeit inkább a 18 és 35 év közöttiek értékelik, a 36 és 55 év közöttiek kevésbé, ahogy azok sem annyira, akik még sosem jártak az Untoldon.A Sétatér egy részéhez már napokkal a fesztivál előtt sem lehet hozzáférni | fotó: Zsizsmann Erika

Jobb lesz-e a kolozsváriak életszínvonala az Untoldnak köszönhetően?

A 36 és 55 év közöttiek közel 50 százaléka és a fesztiválon eddig részt nem vevők 55 százaléka nem gondolja úgy, hogy az Untold hozzájárulna a kolozsvári életszínvonal emelkedéséhez, a 18 és 35 év közöttieknek viszont csak 30 százaléka, az Untold-élménnyel rendelkezőknek pedig csak 14 százaléka kételkedik ebben.

Azt, hogy az Untold gazdaságilag előnyös a városnak, már kevesebben vonják kétségbe: a 36 és 55 év közöttiek 35 százaléka és a fesztiválon eddig részt nem vevők 30 százaléka kételkedik a gazdasági előnyökben, a 18 és 35 év közöttieknek viszont csak 13 százaléka, az Untoldon korábban résztvevőknek pedig csupán 7 százaléka.

Zavarja-e a fesztivál a város mindennapjait?

Az Untoldon korábban még sosem bulizó kolozsváriak 70 százaléka gondolja úgy, hogy a rendezvény alatt elviselhetetlen a torlódás a tömegközlekedési eszközökön. Azokat, akik már jártak a fesztiválon, több mint 50 százalékban nem zavarta ez az aspektus.

Arra a kérdésre, hogy a fesztivál zavarja-e a helyiek mindennapi életét és stresszfaktort jelent-e számukra, a 36 és 55 év közöttiek 55 százaléka és az Untoldon korábban részt nem vevők 65 százaléka válaszolt igennel, a 18 és 35 év közöttieknek viszont csupán 42 százaléka, a fesztiválon korábban résztvevőknek pedig 25 százaléka.

A zöldövezet tönkretétele – a másik gyakori vád, ami elhangzik a rendezvénnyel kapcsolatban – a 36 és 55 év közötti válaszadók 65 százalékát és a fesztiválon korábban részt nem vevők 73 százalékát aggasztja, a 18 és 35 év közöttieknek csak 52 százaléka, a korábbi „untolderek” 37 százaléka gondol erre negatív hatásként.

Ugyanaz a különbség figyelhető meg azzal a kérdéssel kapcsolatban is, hogy Kolozsváron kellene-e maradnia az Untoldnak: a 18 és 35 év közöttiek 75 százaléka, a korábban már Untoldozók 90 százaléka szerint igen, az idősebbek és a fesztivált korábban elkerülők 57, illetve 52 százaléka biztos csak ebben.

A felmérés eredménye azt mutatja, hogy az, amit a fesztivál előnyeként vagy hátrányaként látnak a helyi lakosok, nem feltétlenül releváns az általános viszonyulásuk vonatkozásában. A mindennapi életben okozott kellemetlenségek – például az, hogy a fesztivál ideje alatt a helyieknek nincs hozzáférése a Sétatérhez, a zaj, az árak növekedése vagy a fesztivál okozta általános stressz – jelentősen rontja az Untold fogadtatását.

A válaszok értelmezésekor figyelembe kell venni azonban azt is, hogy a minta nem tartalmazta az 55 év felettieket, akik a város felnőtt lakosságának 35 százalékát teszik ki, és vélhetően a véleményük a fesztivál szempontjából jóval előnytelenebb irányba tolta volna el a felmérés eredményét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?