Az untoldos csapat Brassó mellett szervezné a következő megafesztivált

Már 2022-ben megtarthatják az első Massif fesztivált Brassópojánán, miután a kolozsvári Untoldot és a konstancai Neversea fesztivált szervező csapat együttműködési protokollt kötött a brassói önkormányzattal, írja a brasov.net.

A portál úgy tudja, hogy a szervezők nyárra és télre is terveznek 4-7 napos fesztivált a Brassó melletti üdülőközpontban, amelyet elmondásuk szerint Európa legvonzóbb hegyi célpontjává tennének. A két nagy fesztivál mellett egész évben szerveznének kisebb turistacsalogató eseményeket.  

Brassó polgármestere, Allen Coliban elmondta, hogy más fesztiválszervezőkkel is tárgyalnak, a Massif csak az első a 2022-re tervezett események közül. Az elöljáró szerint az Untold szervezőcsapata nem csak azt bizonyította, hogy meg tud valósítani egy koncepciót, hanem azt is, hogy az elképzelést a különböző közösségekhez tudja igazítani, és többek között az is mellettük szólt, hogy nem csak egy fesztivált javasoltak, hanem egy integrált elképzelést arról, hogy hogyan lehetne a Brassópojánában rejlő turisztikai potenciált kiaknázni.

A megegyezés értelmében a rendezvény költségeit a fesztiválszervezők állnák, a helyi önkormányzat a helyszínt és az infrastruktúrát biztosítaná.

Az Untold ügyvezető igazgatója, Bogdan Buta elmondta, biztos benne, hogy olyan projektet fejlesztenek, amelyre a brassóiak büszkék lehetnek, és amely nemzetközi szintű attrakcióvá válhat.

A helyi hatóságok támogatásának és a járvány alakulásának függvényében az első Massif fesztivált már 2022 februárjában vagy márciusában megszervezhetik.

Brassó nem az első erdélyi város, amellyel az Untold csapata megállapodott: 2020 őszén Temesvár akkori polgármesterével, Nicolae Robuval kötöttek partneri szerződést egy 2023-as fesztivál megszervezéséről.

(Címlapfotó: Kiss Gábor)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?