Csak beoltott és maszkot viselő személyeket engedne be az Untoldra a DSP-igazgató
A Kolozs megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője szigorúbb szabályokat szeretne az Untold fesztivál idejére, írja a Monitorulcj.ro. Mihai Moisescu elmondta, szeretné, ha csak koronavírus ellen beoltott személyek vennének részt a fesztiválon, maszkot viselnének, és betartanák az előírt távolságot.
A DSP-igazgató szerint minden fesztivál kockázatot jelent a mindennapi élethez képest, a tömegben minden adott a vírus terjedéséhez. Moisescu hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szabályozás szerint 3 ezrelékes fertőzési ráta alatt meg lehet szervezni a szeptemberre tervezett Untold fesztivált, és a fertőzési ráta Kolozs megyében 0,22 ezrelék, Kolozsváron pedig 0,33 ezrelék volt szerdán. A közegészségügyi igazgató ugyanakkor elmondta, szeretné, ha csak koronavírus ellen beoltott személyek vennének részt a fesztiválon, és maszkot viselnének, illetve tartanák az előírt távolságot.
A jelenleg zajló Electric Castle fesztiválra többek között negatív koronavírus-teszttel is be lehet lépni, a tesztre jelentkezők között pedig eddig négy pozitív esetet találtak, árulta el Mihai Moisescu.
A szeptember 9. és 12. közötti időszakra tervezett Untold fesztiválra naponta 100 ezer résztvevőt várnak. A szervezők bejelentése szerint az oltási igazolvány mellett a PCR-teszt vagy az antigén gyorsteszt negatív eredményével, illetve a koronavírus-fertőzésen való átesést igazoló dokumentummal is be lehet lépni a rendezvény területére.
CSAK SAJÁT