Kastélyudvarról városközpontba – így lakja be Kolozsvárt az Electric Castle (VIDEÓ)

A járványhelyzethez alkalmazkodva beköltözött Kolozsvárra az Electric Castle fesztivál, belakva a történelmi városközpontot és a Fellegvárat. Mutatjuk a járvány kezdete óta elsőként megtartott zenei fesztivál új arcát. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

Az Electric Castle Special néven vasárnapig futó rendezvény koncepciójának lényege, hogy jobban szétszórja a fesztiválozó tömeget. Kolozsvár központjában a főtéri színpad mellett további négy, a Fellegváron pedig összesen öt színpadon zajlanak koncertek késő délutántól este 11-ig. Tapasztalataink szerint a járványszűrést komolyan veszik a szervezők, belépéskor ellenőrzik az oltási igazolvány, a negatív koronavírus-teszt vagy a védettséget jelentő korábbi fertőzést igazoló dokumentum meglétét, a gördülékenyebb beléptetés érdekében pedig a beoltottak külön karkötőt kapnak.

A fesztivált „Back to life” mottóval szervezték meg, ez a rendezvény azonban láthatóan még nem az „igazi” visszatérés a 2020-as járványév után, kedd délután legalábbis mérsékelt volt az érdeklődés a Fellegváron. A dimbes-dombos zöldövezetet ötletesen berendezték, kihasználva a kilátás szépségeit is, és csak egyetlen olyan babzsákos övezetet találtunk, ahol két szomszédos színpad hangja zavarta egymást. A helyszín hátránya viszont, hogy a város szívében van, és a koncertek idejére megfosztja a lakókat a séta lehetőségétől. A központi helyszínek közül egyértelműen a lelátóval ellátott főtéri színpad vonzotta a legtöbb látogatót, a Zdob și Zdub koncertjére már összefüggő tömeg alakult ki.

A fesztivál városba költöztetése egyébként nem aratott osztatlan sikert a városlakók körében, többen panaszkodtak a hangerő, és a meghirdetett programot meghaladó koncertek miatt. A Szabadság napilap szerint a Szent Mihály-templom plébánosa a polgármesteri hivatalhoz és a műemlékvédő bizottsághoz fordult azért, mert a dübörgő zaj zavarja a plébánia tevékenységét és a templom restaurálási munkálatait is. A lap kérdésére Oláh Emese alpolgármester elmondta, a városvezetés tisztában van azzal, hogy a belvárosi koncert megosztja a közösséget, kérték a szervezőket, hogy vegyenek vissza a hangerőből. Ugyanakkor a környéken lakók megértését kérte, és a fesztiválok gazdasági hozadékát hangsúlyozta.

Videónkban mutatjuk, hogy hogyan lakta be a fesztivál Kolozsvárt, és azt, hogy hogyan látja a rendezvényt koncertszervezőként és előadóként Halmen József, aki Vekt nevű szólóprojektjével lépett fel kedden az egyik fellegvári helyszínen.

(Címlapfotó: Electric Castle Facebook)
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?