Online szervezi meg éves fesztiválját a Román Színházi Szövetség

A 31. Országos Színházi Fesztivált (FNT) november 6. és 14. között online szervezik meg a koronavírus-járvány miatt, a válogatásban szereplő színházakat viszont felkérik, tartsák meg székhelyükön az előadásokat a FNT égisze alatt. 

A Román Színházi Szövetség (UNITER) közleménye szerint a szemlén 38 hazai előadást mutatnak be Oana Cristea Grigorescu, Cristina Rusiecki és Claudiu Groza színikritikusok válogatásában, ezek mellett performanszok, vizuális installációk, nemzetközi produkciók és más kísérőrendezvények alkotják majd a programot. A fesztivál központi témája az alkotófolyamat megváltozott körülményei, amit a Kreáció. Rekráció. Re-kreáció alcím foglal össze. Emellett külön szekcióval emlékeznek az UNITER nemrég váratlanul elhunyt elnökére, Ion Caramitru színművészre.A FNT 2021-es válogatóiAz erdélyi magyar társulatok közül a sepsiszentgyörgyi M Studio két előadással, a Pam parammal (korefográfus: Andrea Gavriliu) és a Pappa mia! cíművel (korefográfus: Fehér Ferenc), a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Beckett: Rövidek című előadásával (r. Zakariás Zalán), a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Rómeó és Júliával (r. ifj. Vidnyánszky Attila), az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadásával lesz jelen a FNT válogatásában. Székely Csaba Bánya-trilógiájának első és harmadik részét, a Bányavirágot és a Bányavizet román fordításban, Horia Suru rendezésében, a bukaresti Román Drámaírók Színházának előadásában mutatják be. 

A fesztivál „meghívott előadásai” között szerepel Eugène Ionesco Rinocéroszok című műve Tompa Gábor rendezésében, a temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház előadásában, és Az ember tragédiája, amelyet Silviu Purcărete állított színpadra szintén Temesváron, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban.

A teljes program itt olvasható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?