Újabb drámaosztály indul a sepsiszentgyörgyi művészeti líceumban – kezdődnek a felkészítők

Újabb kilencedikes színészosztály indul a 2022/2023-as tanévtől a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ahol 2000 óta működik a drámatagozat, amely Romániában először kínálta magyar nyelven ezt a szakosodási lehetőséget.

A felvételire májusban kerül sor, de már most elkezdődnek a rendszeres felkészítők. Legközelebb október 9-én 15 órakor a Plugor Sándor Művészeti Líceum Visky Árpád drámatermében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szaktantárgyakkal. Ezt követően, október 16-án 15 órakor lesz felvételi felkészítő. Már nyolc színészosztály ballagott el, jelenleg két évfolyama van a tagozatnak.

A drámatagozatot vezető Fazakas Misi hétfői közleményében emlékeztet, hogy a drámatagozat számos alkalommal elnyerte a legjobb romániai drámatagozatnak járó minisztériumi díjat úgy a csoportos, mint az egyéni országos tantárgyversenyeken, illetve több országos és nemzetközi fesztiválon kaptak elismerést a színészosztályok diákjai. A tagozat, pályázatok által rendszeresen szervez ingyenes kirándulásokat, táborokat illetve nemzetközi szakmai tapasztalatcserét a drámás diákok számára, akiknek lehetőségük van EU-s projektbe való bekerülésre is. A Határtalanul! Program által állandó kapcsolata van a tagozatnak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatával, illetve a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium dráma- és médiatagozatával.

Mint a közlemény hangsúlyozza, a drámaosztály egy komplex szakmai képzést nyújt, amely a szakmai tárgyak mellett fontosnak tartja segíteni a fiatalok személyiségének fejlődését olyan tárgyak által, mint színészmesterség, improvizáció, drámajáték, beszédtechnika, művészi beszéd, beszédművelés, színpadi mozgás, disputa, médiaismeret, bábképzés, újságírás, filmművészet, pályázatírás és színháztörténet. A szaktantárgyakat szakképzett tanárok és színész- pedagógusok tanítják.

A kamaszok a képzés során megnyílnak, feloldódnak, levetkőzik gátlásaikat, így közelebb kerülnek önmagukhoz és eleven marad kíváncsiságuk társaik és a világ iránt, fejlődik verbális és non-verbális kommunikációs készségük, tágul a világról és az emberről szerzett tudásuk és gondolkodásmódjuk, és bátrabban vállalják önmagukat a mindennapi életben is. Ezzel egységben szert tesznek a szakma ismeretére is, jártasak lesznek a film- és színházművészet nyelvrendszerében, illetve jól eligazodnak a többi művészeti ágban is.

Az iskola elvégzése után a diákok a kötelező érettségi mellett szakérettségit is letesznek, így szakképesítést elismerő oklevelet is kapnak.

A drámaosztály elvégzése nagyobb esélyt nyújt a színművészeti egyetemek színész-, bábszínész-, rendező-, teatrológia- szakára való bejutásra. Az állandó beszédtechnika és művészi beszéd órák, valamint a kommunikációs készség kialakulása elősegíti a jogi, politikai, pedagógiai, illetve a TV- és rádió-műsorvezetői pályákon való érvényesülést. A filozófia, pszichológia, szociológia, teológia, hitoktatói, gyógypedagógiai szakokra is megkönnyíti a felvételit a színészosztályban szerzett ember és önismeret. A drámaosztályban tanult komplex, változatos és több területet átfogó szaktantárgyak felkészítik a diákot a Film- Fotó- Média összművészeti egyetemekre, valamint az újságírói és kommunikáció szakokra való bejutásra, de vannak egykori drámás diákok az orvosi egyetemeken is.

A drámás diákoknak Fazakas Misi rendező vezetésével lehetőségük van színházi előadásokban is kipróbálniuk magukat. Az európai, ázsiai és marokkói hírnévre szert tett Osonó Színházműhely produkcióiba beválogatott drámás diákok, szakmai gyakorlatként több alkalommal vesznek részt erdélyi és európai turnén.

A más településről érkező diákok számára az iskola emeletén egy korszerű, 2009-ben átadott bentlakást biztosít a líceum. Érdeklődni a 0740578725-ös telefonszámon lehet.

Az érdeklődő diákok számára, a tagozat az alábbi időpontokban tart felkészítőt a líceum Visky Árpád drámatermében:
október 9, szombat 15.00-16.30
október 16, szombat 15.00-16.30
október 29, péntek 17.00-18.30
november 6, szombat 15.00-16.30
november 20, szombat 15.00-16.30
december 4, szombat 15.00-16.30

Kapcsolódók

Kimaradt?