banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Az én színházam: Dancs Árpád a sepsiszentgyörgyi színház első harminc évét dokumentálta

Dancs Árpád nyugalmazott zene szakos pedagógus, meghatározó személyiség Sepsiszentgyörgy életében, zenei audiciói ezrek zenéhez való viszonyát határozták meg, de zeneszerzőként, lemezkiadóként, zenei menedzserként, közösségszervezőként is maradandót alkotott. Az erdélyi könnyűzene történetét bemutató, film-, mozi-, színháztörténetei jelennek meg folyamatosan. A Mozimániáim kötet után megjelent Az én színházam, a sepsiszentgyörgyi színház első harminc évét bemutató képes története. Interjú.

Honnan az érdeklődés a mozi, a színház világa iránt?

Második, harmadik osztályos lehettem, amikor megismerkedtem Juliska nagynénim hatalmas Színházi Élet – Színházi Magazin gyűjteményével. Ezek a folyóiratok kitűnő minőségben készültek, tele voltak képekkel, mindig forgattam őket, így még tízéves sem voltam, amikor Karády, Jávor, Bajor Gizi, Kabos nevét már ismertem. A cikkeket is elolvastam és az akkor tanult szakkifejezéseket sokszor használtam a színháztörténeti könyvemben is. 

Az én színházam című könyve olvasmányos és szerteágazó. Honnan jött az ihlet és hogyan zajlott a gyűjtőmunka?

A sepsiszentgyörgyi színház megalakulásának 70. jubileuma után, 2018 őszén a Facebookon kezdtem közölni folytatásokban rövidebb-hosszabb írásokat a teátrum hőskoráról, képekkel és a rendelkezésemre álló információkkal. Ezek a bejegyzések hétről-hétre dokumentáltabbak lettek, és egyre több pozitív visszajelzést kaptak az olvasók részéről. Szorgalmasan elkezdtem dolgozni, bevallom nagy örömemre volt ez a „munka”, szinte vártam, hogy írhassak.  

A legnehezebb a dokumentálódás volt. Alig lehetett a színházi kritikákat megtalálni. A könyvtárban hiányosak voltak az újságkollekciók. Ha az előadások bemutatója egybeesett a pártkongresszusokkal vagy Ceaușescu látogatásaival, napokig nem jelent meg kulturális hír a lapokban. Később fedeztem fel az Arcanum szolgáltatásait, de akkor már befejeztem a gyűjtőmunkát. Egyre kevesebb szemtanú él már, így Amerikától Németországig, Svédországtól Magyarországig végig kerestem a leszármazottakat. Ők segítettek, néhányan felvételekkel is Visky Árpádról, Fekete Gyuláról, Vásárhelyi Katalinról, Kőmíves Mihályról, Botka Lászlóról. 

Érték-e meglepetések a munka folyamán? Derültek-e ki olyan történetek, melyekre nem számított? 

Igen, megdöbbentett Visky Árpád sorsa is, akit a Securitate egy előadás előtt hurcolt el és azután nem léphetett színpadra. Aztán Hosszú Zoltán színművész – egykori Mikós diák – és a brassói születésű Eszenyi Olga színésznő közreműködésével elkészítették a Negyedíziglen című szovjetellenes propagandafilmet, amiért az alkotókat háborús bűnösöknek nyilvánítottak és halálbüntetés várt rájuk. 

Különösen tragikus Patkós György története, aki valamikor az „atyaisten” volt Magyarországon a film és színház világában. Ő Sepsiszentgyörgyön húzódott meg néhány évig, kollektivizálási, kommunista tematikájú darabokat rendezve. A színház egyik legjobb rendezőjének, Völgyesi Andrásnak a tevékenységét három évre függesztették fel, mert meg merte rendezni Bernard Shaw művét, az egyébként antiklerikális Szent Johannát. De az is rendhagyó, hogy a háború után miért éppen a szentgyörgyi színpadon játszott élete végéig Kovács Kató élvonalbeli pesti sztár – eltitkolva múltját?

Maradt-e fehér folt ennek a harminc évnek a történetében? 

A legszembetűnőbb, a kor legfontosabb, legkísérletezőbb rendezőjének, Bán Ernőnek külföldi utóélete volt. Ahogy elhagyta az országot, semmit nem lehetett tudni róla. Nyoma sem volt az interneten, lexikonokban nem szerepelt és 70 éves évfordulóján halottnak nyilvánították. Sokat érdeklődtem utána, amikor István Zita, Magyarországon élő színésznő elszólta magát, hogy tartja vele a kapcsolatot. Kiderült, hogy Düsselfdorban él. Felhívtam, azonnal bizalmába fogadott és a vele való beszélgetések lettek a könyv legjobb részei. Ma is tartom vele a kapcsolatot. Fehér folt maradt, hogy mi történt Visky Árpival azon a végzetes tragikus napon az Őrkő kerek erdejében? Kíváncsi lennék még arra is, hogy Hosszú Zoltán az Oroszország felé tartó fogolyvonatról miként tudott üzenetet küldeni Kálnokra.

Sok, a sepsiszentgyörgyi színháznál tevékenykedő, ma már máshol élő személyiséggel vette fel a kapcsolatot. Ők hogyan fogadták a könyv ötletét? Melyek voltak a legemlékezetesebb találkozások?  

Négy művész távozott az égi társulatba az elmúlt évben. Valamennyiükkel találkoztam, elbeszélgettem. A legnagyobb élmény a színház legidősebb akkori tagja, a 81 éves Molnár Gizike volt. Rendkívül tiszta elmével mesélt eddig el nem mondott dolgokat arról, hogy amikor még a szentgyörgyi színházat Erdély Szibériájának hívták, kiszállásokra vonattal mentek, a többnapos „turnékon” patakban mostak–mosakodtak. Arról is mesélt, hogy Seprődi Kiss Attila rendező mindig „Csángónak” szólította és, hogy az első volt, aki Ruth, a Vöröskeresztes szajha szerepében a Megbombáztuk New Heavent című darabban és az első volt a városban, aki csípőnadrágot hordott, és hogy mennyire irigy volt tehetségére Dukász Anna, illetve élvonalbeli színésznőként miért tanulta ki a fodrász mesterséget, és lehetne folytatni a sort művészi élményeivel is. 

Molnár Gizella lebénulva, még az utolsó napjaiban is azt ígérte, szaval is, ha odavisszük a könyv bemutatójára. Szegény Veress Lacival két nap múlva kellett volna találkoznom a halálos elgázolása után, hogy azonosítsunk néhány képet. Darvas Lacit lakásán kerestem fel, már amputálva volt lába és rossz kedve volt. Ennek ellenére, a régi időkről beszélgetve sikerült egy kis derűt varázsolnom arcára. Nevetve mesélte, hogy édesanyja őt egy gelencei kiszállás fináléjaként, a színpadon szülte meg.

Sajnos egyre kevesebb szemtanú él már. Így Amerikától Németországig, Svédországtól Magyarországig kerestem a leszármazottakat, sokat leveleztem Visky Árpi, lányával, Virággal, Fekete Gyula fiával, Vásárhelyi Katalin lányával és még sokan másokkal. Valamennyien örvendtek a könyv ötletének. A memoár megírása közben is többen távoztak az égi társulatba. Egyre kevesebb szemtanú él már, lassan elfogynak az „oral history” alanyok.

Melyik a legkedvesebb története a könyvből?

Sok van, de egyet elmesélek, mert jól tükrözi az akkori időket. 1958-ban az újjáépített színház avatójára nem jöttek üres kézzel a környék gyárai, kollektív gazdaságai. Gidófalva egy szekérderék búzakenyeret hozott, a Dohánygyár minden művésznek egy csokrot adott, amelyben a virágok helyett hosszú drótra fűzött cigaretták voltak. A textilgyártól „élmunkás” kitüntetést kapott a társulat. 

Rengeteg fotó színesíti a könyvet, gazdagítja az élményt. Hogyan sikerült ezeket összegyűjteni? Milyen szempontok alapján történt a rendszerezés?

Fotókat nehezen lehetett találni, voltak előadások, amelyeknek nyoma sincs plakáton vagy fényképeken. Néha amit találtam, azok rossz minőségű kópiák voltak, digitalizálással javítottuk fel. Nehéz volt azonosítani a képeken látható szereplőket. Ennek ellenére nagy hálával tartozok Barabás Zsoltnak, a sepsiszentgyörgyi színház fotósának, akitől sok segítséget kaptam.

Az első harminc év történetei után tervezi-e, hogy könyvet ír a sepsiszentgyörgyi színház következő negyven évéről is?

Mivel több művész esetében egész életműveket örökítettem meg, a folytatásnak egy része már adva van. A jövő év elején kezdek neki az írásnak.

Úgy tudom más könyvötletek is vannak még a tarsolyában. Mesélne ezekről? 

Készen vagyok már egy újabb memoárral, tördelési fázisban van, címe: Közeli helyeken. Egy nagy visszaemlékezés mindazon helyekre, amelyek mindmáig életem részei voltak. Persze nemcsak az utcáknak, házaknak van története, hanem az embereknek is, akik ott éltek és élnek ma is, és akikkel sok minden megtörtént. Csak két példa: az 50-es években szomszédom volt a Szabad Európa Rádió egyik munkatársának a családja és velük szemben lakott egy Luftwaffe pilóta is. 

A könyvben nagy részt szántam a református oktatásnak, hitéletemnek, az elemi iskolás, a Mikós élményeknek, a „Három Rózsának”, amelynek tulajdonosai egytől egyig felmenőim voltak. Fölöttébb érdekes a Dancsok története 1618-tól, amelyben egyik kulcsfigura Bethlen Gábor fejedelem. De nem marad ki a Tavirózsa fesztivál 20 évének krónikája sem, akárcsak az egykor népszerű sepsiszentgyörgyi Disco Club eddig le nem írt viszontagságai, a privatizálás nagy kalandja és a ‘80-as és ‘90-es évek történései. És ez nem minden, ebben a könyvben még több képet, illusztrációt használok. Egy biztos, ez lesz, remélem, eddigi legjobb munkám.

Advent van. Hogyan készül a karácsonyra? Mit kíván magának az ünnepekre? 

Ádám unokámmal már elkezdtük a díszítést, és a több mint 100 évre visszamenő hagyományt követve, a szűk rokonsággal ünnepelünk a Szent Estén. Mi mást kívánhatnék: egészséget, békét, szeretetet!

Hullámzó vőlegény (Molnár Gizella) | Fotó: Paszjár Sándor Kovács Kató | Fotó: Paszjár Sándor Othello (Vásárhelyi Katalin-Fekete Gyula) | Fotó: Fóris Pál Bánk bán (Zsoldos Árpád- Molnár Gizella) | Fotó: Demeter Jakab Csillag a máglyán (Zsoldos Árpád- Nemes Levente) | Fotó: Bölöni Zsuzsa Bán Ernő | Fotó: Paszjár Sándor

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?