Legfeljebb helyi lapokban hirdették, és nehéz volt rá belépőt szerezni, az Omega 1980-as romániai koncertjei mégis teltházasak voltak. A már akkor legendás magyarországi rockegyüttes „hangversenyeit”, ahogy a korabeli sajtó ír róla, szándékosan nem az erdélyi tömbmagyar területen szervezték, viszont sokan útra keltek, hogy meghallgathassák ezeket. A sepsiszentgyörgyi Dancs Árpádnak némi nehézség árán még interjút is sikerült készítenie Kóbor Jánossal. A rocktörténet ritka és sok erdélyi számára emlékezetes pillanatát idézzük fel a nemrég elhunyt billentyűs, Benkő László emlékére.     

Az Omega 1980 őszén Bukarestben, Ploiești-en, Brassóban és Temesváron lépett fel. A brassói koncertre sokan utaztak át Sepsiszentgyörgyről, így Dancs Árpád zenetanár, későbbi lemezkiadó is, akinek heti zenei rovata volt a háromszéki Megyei Tükör című pártlapban. Emlékei szerint nem volt megfizethetetlen a jegy ára, de nehéz volt hozzájutni. „Nekem is egy kivételes barátom szerezte, akinek bejárása volt az ARIA-hoz (Agentia Română de Impresariat Artistic, a koncerteket szervező hivatalos szerv, szerk. megj.)” – idézte fel. „A brassói sportcsarnokban volt, nagyon sokan voltak, nekünk nagyon szokatlan volt, 1980-ban nem is láttunk még ekkora koncertet, szokatlan volt a nagy felszerelés, a fények, ők már akkor nagyon igényesek voltak a színpadi megjelenéssel” – mesélte, hozzátéve, hogy a koncerten magyarok és románok is voltak.

Dancs Árpád úgy emlékszik, hogy a koncerten a Gammapolis című 1979-es album dalaiból adott elő az Omega. „A díszletek biztosan a Gammapolishoz tartoztak, mert ők arról voltak híresek, hogy az albumnak mindig megfelelő díszletet csináltak. De szerre megszólaltak a nagy slágereik is, a Régi csibészektől kezdve a Gyöngyhajú lányig” – mondta.

„Kifelé országsiker, befelé egyfajta szelep”

1980-ban az Omega már legendának számított, külföldön is számon tartották őket, ekkorra robbantak be a rájuk jellemző űr-rock hangzással, ami a Gammapolis albumra is jellemző. A rockegyüttes a korabeli szocialista viszonyok között is egyedit tudott alkotni.

„A tagok közül néhányan mérnöki, reál beállítottságúak voltak, ennek köszönhetően – amíg nem volt ehhez anyagi keretük – le tudták gyártani a füstgépjüket, ami unikum volt akkoriban, lézereket használtak, amit legfeljebb a Pink Floydtól lehetett ellesni abban az időszakban. A hangzásvilágukat is jelentősen javította az, hogy mérnöki szinten tudtak hozzányúlni a dolgokhoz, és ebben segítette őket az is, hogy a többi korabeli együtteshez képest jelentősen többször fordulhattak meg külföldön, ahol be tudták szerezni a megfelelő kiegészítőket” – hívta fel a figyelmet Fodor János történész, rocktörténet-kutató.

Az 1962-ben alakult Omega együttes akkor vált igazán népszerűvé, amikor az 1960-as évek végén saját dalokat kezdett megjelentetni. Ez volt az a zenekar Magyarországon, amelyik képes volt megtölteni egy stadiont. „Ez manapság is jelentős, de gondoljunk bele, hogy a szocializmusban az embereket pártutasításra fel lehetett vonultatni, de ezekre a koncertekre önkéntesen mentek tízezresével” – emelte ki a történész.Fodor János szerint a szocialista magyar kultúrpolitikával kapcsolatban gyakran emlegetett tűrt, tiltott, támogatott kategóriák a valóságban nem különültek el élesen. „Az Omegára nem lehet ráaggatni különösen egyiket se. Nyilván azok a zenekarok, akik irigykedtek rájuk, mert járhattak külföldre, rengeteg lemezük volt, és egyáltalán volt lemezük, azok azt mondták, hogy persze, a rendszer támogatja őket, és így könnyű. Ezzel szemben pedig azt látjuk, hogy voltak olyan számaik, amelyeket nem engedélyeztek, betiltottak, visszavontak. És amennyiben tudtak, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy olyan zenekarokat segítsenek, akik nehézségekkel küszködnek, az egyik turnéjukra például meghívták a P. Mobilt vagy a Beatricét, azokat az együtteseket, amelyek a rendszer szempontjából fekete bárányok voltak. Tehát megvoltak a rendszerrel a harcaik” – magyarázta a történész.

Nem reklámozták őket, mégis teltházuk volt

Az Omega 1980-as turnéja azért is egyedülálló, mert a szocialista Romániába nagyon ritkán jöhettek magyarországi együttesek, ez a ’60-as-’70-es években még inkább előfordult, a ’80-as években kevésbé. Attól függetlenül, hogy milyen zenét játszott és milyen szöveggel, azt a magyarországi együttest, amelyik képes volt tömegeket megmozgatni, könnyen irredentának minősítették, és nem véletlen az sem, hogy inkább Bukarestbe és a kevesebb magyar lakossal rendelkező városokba hívták őket, ahogy az Omega esetében is történt. Ráadásul a koncerteket nem verték nagydobra, hangsúlyozta Fodor János: „nem úgy kell elképzelni, hogy hatalmas plakátok meg koncertbeszámolók jelentek meg. Informális úton terjedt az információ. A koncertek pedig nagyon megfigyelt és ellenőrzött körülmények között zajlottak.”

Az Omega-turné híre tehát szájról szájra terjedt és olyan zárt közegbe is eljutott, mint a laktanyák, ahol erdélyi fiatalok töltötték a kötelező katonai szolgálat idejét. Bár Románia és Magyarország között hivatalosan létezett „kultúracsere”, a valóságban ez nehezen működött, a hivatalos szervek nagyon megválogatták a meghívott és a Romániából külföldre, akár a baráti szocialista országokba engedett zenekarokat is.Az Omega-lemezeket ennek ellenére ismerték a romániai fiatalok, főleg a határ menti városokban. „A korabeli romániai magyar zenekarok játszottak Omega-feldolgozásokat, de a román társaikra is hatással voltak. A nagyváradi Metropol együttes Égig érhetne az ének című száma legalább olyan balladisztikus, mint néhány olyan Omega-dal, és a temesvári Phoenix is bevallottan táplálkozott azokból az alapokból” – mutatott rá Fodor János.

Szerencsés véletlenen múlt a brassói interjú

Annak ellenére, hogy akkreditálása volt a Megyei Tükörtől, a Román Kommunista Párt Kovászna megyei lapjától és a Brassói Lapoktól, a szervezők nem akarták beengedni az Omegával interjút készíteni, mesélte Dancs Árpád. „Legnagyobb szerencsémre egy kísérőjük hallotta, hogy magyarul beszélgetünk, és hogy szeretnénk interjút csinálni, és azt mondta, hogy próbál beszélni a zenekarral, hátha adnának interjút, habár nem nagyon szeretik az ilyen vidéki turnékon, mert fáradtak, most is Bukarestből jönnek. Végül azt mondta, hogy szünetben bemehetünk, nagyon barátságosak, kedvesek voltak. Ez az interjú nagyon emlékezetes marad, mert nem is reménykedtem, hogy fog sikerülni” – idézte fel.Az interjút két részletben hozta le a Megyei Tükör 1980. november 20-án és 27-én. Dancs Árpád szerint a cenzúra nem nyúlt az interjúhoz megjelenés előtt. „Nem estem túlzásokba, nem tereltem soha politikai síkra a dolgokat, tudtam, hogy ez azzal járna, hogy a rovatot vagy megszűntetik, vagy megvágják. De nem is volt miért, mert ők nem is emlegettek semmilyen politikai témát, örvendtek, hogy eljöhettek ide, és lehetőséget kaptak” – idézte fel.

Az omegások Dancs Árpád szerint az erdélyi zenei élet iránt érdeklődtek. „Én akkor diszkóztam, de ez olyan diszkó volt, hogy rockot is játszottam, a dalaikat mind bemutattam annak idején, úgyhogy témában voltam. Nekik nagyon furcsa volt, hogy a lemezeiket azért nagyjából ismertem… ez nem volt jellemző mindenkire, mert nem lehetett kapni ezeket a lemezeket, de a magyarországi rokonok mindig beszerezték, és segítettek” – mondta.Az 1980-as turné után az együttes nem kapott több lehetőséget romániai fellépésre, legközelebb 2005-ben léptek fel az országban, de akkor már Erdélyben, Marosvásárhelyen. 50. évfordulójukon, 2012-ben pedig a Szentgyörgy Napok meghívottai voltak, Dancs Árpád ekkor találkozott velük újra. „A fiam volt az egyik szervezője ezeknek a koncerteknek, és bevitt hozzájuk, hát nyilván nem emlékeztek a brassói találkozásra, de mikor vittem a cikkeket, felcsillant a szemük, mert Csehszlovákiában és Újvidéken is volt koncertjük akkoriban, de ott senki nem írt róluk magyarul. Összebarátkoztunk” – emlékezett a legendás együttes egyik utolsó nagyszabású fellépésére Dancs Árpád.