„Az emberi élet fontosabb, mint a medvék védelme” – tüntettek Székelyföldön

A szerző felvételeiHargita megyei gazdák, közbirtokossági és önkormányzati vezetők vonultak a csíkszeredai Szabadság térre kedden délben, hogy a hatóságok azonnali közbelépését követeljék a térségben mindennapossá vált medvetámadások megfékezéséért. Nemcsak Csíkszeredában, hanem Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is tüntettek, sőt Bukarestben is demonstrált egy kisebb csoport.

Mintegy 300-an vonultak fel Csíkszereda központjában a kedden délre meghirdetett figyelemfelkeltő akció alkalmával. A csíki és udvarhelyi térség több településéről érkező gazadák az állandó medveveszélyre és a nagyvadak okozta súlyos károkra hívták fel a figyelmet.

„A medvetámadások és a vadkárok mindennapossá váltak Székelyföldön, és emberéletek vannak állandó veszélyben” – hangzott el. Többen a medvék által széttépett háziállatok fotóit, illetve tájékoztató szövegeket tartottak a magasba, amelyeket Hargita Megye Tanácsa bocsátott a tiltakozók rendelkezésére.

Mint korábban írtuk, a környezetvédelmi minisztérium olyan szabályozást készít, mely azonnali beavatkozást tesz lehetővé medvetámadások esetén. Tánczos Barna miniszter korábban a Maszolnak elmondta,  úgy módosítják a jelenleg érvényes rendeletet, hogy a veszélyes vadat 24 óra alatt el lehessen távolítani altatólövedékkel vagy kilövéssel. Az érvényben levő szabályozás terjedelmes dokumentáció benyújtásához kötötte a kilövési vagy áthelyezési engedély kibocsátását, és hatvannapos határidőt szabott meg a műveletre.

A tusnádfürdői küldöttséget vezető Böjte Csongor Ernő, a város alpolgármestere elmondta: a tiltakozásuk célja elérni a medvék kilövési kvótájára vonatkozó szabályozás megváltoztatását. „Azokat az egyedeket, amelyek bejárnak a településekre és kártékonyak, lehessen kiemelni vagy kilőni. Ne legyenek a településünk lakói a medvék! Tusnádfürdőn az utóbbi egy hónapban több mint 40 háztartásba járt be a nagyvad. Említhetnék gyermekotthont, panziókat üzleteket, kinti konyhákat. Egyáltalán nem tudjuk megvédeni magunkat a medvéktől” – fogalmazott a városvezető.

Egy siménfalvi csoport elmondta: azt szeretnék, hogy a medvék populációja a „megfelelő szintet” érje el a szabályozások és beavatkozások által. „Mindennaposak a medvék okozta károk, éjjel-nappal járnak. Gyümölcsöt nem lehet háztájon kívül termeszteni, mert tönkretették. A gabonát, kukoricát villanypásztorral őrizzük, már amelyiket meg lehet. Lesújtó a helyzet” – fogalmazott Pap Benczés Gyula siménfalvi gazda.

Kedd reggelre virradóra is medvekár történt Parajdon, számolt be érdeklődésünkre Simófi Ferenc, a község alpolgármestere. Mint elmondta: két sertést ölt meg a nagyvad. „Mindenképp a kilövési kereteket kellene megemelni, mivel túlszaporodtak, az élőhelyeiken nem férnek el, ezért bejönnek a településekre. A mezőgazdasági területeket rongálják, a medvék a vaddisznókhoz hasonlóan felszedik a gyepterületet, azon kívül a juhok szarvasmarhák között is nagy károkat okoznak” – számolt be a községvezető.

A megmozduláson felolvasták azt a petíciót, amelyet az illetékes szakhatóságoknak adnának át Bukarestben, ahol egy kisebb létszámú megmozdulás szintén lezajlott kedden. A tiltakozó akció utolsó momentumaként 58 piros léggömböt röptettek a magasba, utalva a medvetámadások székelyföldi emberi áldozataira. A tüntetés békésen zajlott le, a végén néhányan „Bukarestbe kell menni!”, „Mindet ki kell lőni!” kiáltásokkal adtak hangot nemtetszésüknek.

Tüntettek Gyergyószentmiklóson is, ahol 100 ember gyűlt össze kifejezni véleményét, hogy az emberi életre figyeljenek jobban a hatóságok. „Amíg a közbeszédben zajlik a vita a medvekérdés hosszú távú megoldásáról, addig az ország több megyéjében is azonnali beavatkozási, kilövési kvótákra van szükség mert a helyzet tarthatatlan. Ahhoz, hogy Tánczos Barna miniszter úr a vonatkozó rendeletet ki tudja adni, meg kell mutatnunk, hogy ennek az intézkedésnek igenis van támogatottsága azokban a közösségekben, ahol a medvék nemcsak mezőgazdasági károkozók, hanem súlyos közbiztonsági problémát is jelentenek” – fogalmazott a gyergyószentmiklósi tüntetés kapcsán Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke.

Háromszéken öt városban vonultak utcára

Medvék által szétmarcangolt állatok sokkoló fényképeit, illetve „Emberélet vagy a medve? Döntsetek!” és „Kovászna megyében 1700 medve él az erdőkben, 700 a statisztikákban!” feliratokat tartalmazó táblákat magasba emelve vonultak mind az öt háromszéki város főterére a tarthatatlanná vált helyzet miatt elégedetlen tüntetők.

Miután a hatóságok részben megakadályozták a bukaresti akciót, Háromszék mind az öt városában – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton és Bodzafordulón – utcai tüntetést tartottak. A járványügyi helyzetre való tekintettel egy-egy helyszínen legtöbb száz személy gyülekezhetett, holott ennél többen szerettek volna kiállni az ügy mellett, hangsúlyozták a szervezők.

Sepsiszentgyörgy főterén, a prefektúra előtt gyülekeztek azok, akik szerint tarthatatlanná vált a medvehelyzet, és kérték az illetékeseket, hogy biztosítsák az emberi élet és a javak védelmét azokban a megyékben, ahol elszaporodott a medveállomány, illetve kiálltak Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter mellett, aki egyes környezetvédő szervezetek nyomása ellenére próbál javítani a helyzeten.

A Florin Cîţu miniszterelnöknek és Tánczos Barna környezetvédelmi miniszternek címzett beadvány szövegét Fodor István, Bodok község polgármestere olvasta fel. „Már nemcsak a mezőgazdasági területeket dézsmálják, nemcsak az állatállományt tizedelik a medvék, hanem egyre gyakoribbakká váltak az emberi életet is veszélyetető medvetámadások. Néhány nappal ezelőtt Zágonban, majd Sepsiszentgyörgyön történt olyan sebesülés, amelynek következményeit még nem lehet felmérni” – mutattak rá a petícióban. Emlékeztetnek, hogy napi jelenséggé vált, hogy lakott területeken a medve a háziállatokat támad meg, betör a háztartásokba. Egyre rendszeresebbé váltak a vadak miatti közúti balesetek is.

Fotó: Kocsis B. János

„2016 januárja és 2021 júniusa között 6400 esetben tárcsázták a 112-es segélyhívó számot medvetámadás miatt, az utóbbi két évben jelentősen megnőtt a segélykérések száma. Csak idén 1500 esetben kértek segítséget a nagyvadak miatt. Öt év alatt 121 olyan eset volt, amikor a medvék embert sebesítettek meg. Romániában öt éve nincs medveállományt szabályozó vadgazdálkodás, a beavatkozási kvóta alkalmazása lassú és nehézkes, aminek eredményeképpen megbomlott az egyensúly, a területhez képest túlszaporodott a medvepopuláció” – áll a sepsiszentgyörgyiek beadványában.

A megyeszékhelyen tüntetők által megfogalmazott petícióban kérik, hogy vezessék vissza a felelős vadgazdálkodást állományszabályozó beavatkozásokkal, a lakott területeken garázdálkodó medvéket telepítsék át, amennyiben ez nem lehetséges, lőjék ki a problémás egyedeket. Kérik, hogy tegyék lehetővé az azonnali beavatkozást, amikor emberi életek kerülnek veszélybe. Kérik, hogy a medvekárokat térítse meg az állam, az eddig elhúzódó kifizetéseket gyorsítsa fel.

Nincs eszköz a hivatalok kezében

„Egyetértünk, hogy a faj védettségét a továbbiakban is biztosítani kell, de ez nem történhet meg az emberi élet ellenében. Romániában alkotmány garantálja az élethez való jogot, a személy fizikai és pszichikai integritásához való jogát. Semmilyen szinten nem biztosított a medvetámadások elleni védelem, ugyanis egyetlen intézménynek – önkormányzatoknak, kormányhivataloknak, rendfenntartóknak – sincs eszköze, hogy beavatkozhasson. Mára már közbiztonsági kérdés lett a nagyvadak elszaporodó támadása, óránként érkezik bejelentés vadkárokról, lakott területen garázdálkodó medvékről. A helyzet tarthatatlanná vált, a döntés elodázása nem fog megoldást hozni, csak súlyosbítja a helyzetet. A kormánynak vállalnia kell a döntés felelősségét!” – fogalmazták meg a sepsiszentgyörgyi tüntetők.

„Mindenben támogatom az önkormányzatokat, a szakminisztériumot, Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, hogy a medvekérdésre sürgősen, hosszútávra is megnyugtató megoldást találjunk, az emberek érdekében” – fogalmazta meg álláspontját Ráduly István háromszéki prefektus, aki fogadta a tüntetőket és átvette tőlük a beadványt. A kormánybiztos leszögezte: tarthatatlan a medvehelyzet és a vadállatok védelme nem történhet emberi életek feláldozása árán.

Ráduly István prefektus is felszólalt | Fotó: Kocsis B. János

Ráduly István arra is rámutatott, hogy ebben a hónapban, június 7. és 28. között 29 településről 78 esetben jelezték medvék jelenlétét. Legtöbbször, 11-11 alkalommal Ozsdoláról és Előpatakról. A beadványok szerint a medvék ebben a hónapban elpusztítottak kilenc tehenet, két juhot, 212 baromfit és szétvertek nyolc méhkaptárt, de legalább ennyire súlyos az, hogy a vadak rendszeresen bejárnak a kovásznai szívkórház udvarára, a tündérvölgyi és bálványosi szállodákba, a mikóújfalusi vendéglőbe vagy a bodzafordulói kempingbe.

A Kovászna Megyei Prefektúra négy csomagban küldte tovább a környezetvédelmi minisztériumnak az állampolgárok és a cégek kártérítési igényeit, és bíznak benne, hogy ezt a törvényes eljárásnak megfelelően ki is fizetik ezeket. Ezen túlmenően azonban megoldást kell találni a medveügyre, mert itt naponta emberéletek kerülnek veszélybe, ahol értelmetlen kárpótlásról beszélni – hangsúlyozta Ráduly István.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?