banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az autó elé lökte gyalogos társát egy aradi nő, a pszichiátriára szállítják

Fotó: aradon.roA gyalogosok számára piros jelzőlámpánál, várakozás közben lökte az úttestre gyalogostársát egy nő Aradon. Az esetről maga az áldozat – aki szerencsére nem sérült meg – számolt be a közösségi médiában.

Az elkövetőt a rendőrség azonosította, miután hivatalból eljárást indított a közösségi oldalakon megjelent információk alapján. A nőt várhatón a pszichiátriára szállítják.

A hatóság tájékoztatása szerint az eset szerdán történt Arad központjában. Az áldozat éppen arra várt a gyalogátjárónál, hogy zöldre váltson a lámpa, amikor egy adott pillanatban azt érezte, hogy valaki megragadja a karját, és az útra, egy közeledő autó elé löki őt. Beszámolója szerint még éppen időben sikerült oldalra lépnie, így úszta meg, hogy elgázolják. A nő azért hálás a sorsnak, hogy amikor az eset történt, a gyermeke nem volt vele.

Az incidenst követően az áldozatnak sikerült még lefényképeznie az elkövetőt. A fotót megosztotta a közösségi oldalon, ahol többen felismerték: a nő rendszeresen szokott koldulni Arad forgalmasabb útkereszteződéseiben.

A rendőrségi tájékoztatás szerint az elkövető egy 39 éves hajléktalan nő, akinek ismert pszichikai betegsége van. A hatósági eljárás célja, hogy többé ne jelentsen veszélyt a közösségre, ezért várhatóan az Aradi Megyei Klinikai Kórház pszichiátriai osztályára szállítják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?