Háromszéken aggasztóan megnőtt a medvetámadások száma

Háromszéken hónapról hónapra nő a medvetámadások száma. Az év eleje óta 181 esetet regisztráltak, miközben tavaly egész évben 221-et jelentettek be – számolt be Ráduly István Kovászna megyei prefektus, aki szerint a hivatalos adatoknál is aggasztóbb a valóság ennél is, mert az érintettek nem minden esetet jelentenek.

A Bálványosfürdő környéki turistaútvonalakat lezárták a medveveszély miatt, ugyanígy tesznek Sugásfürdőn is | A szerző felvételeA kormánymegbízott nagyobb határozottságot vár el a polgármesterektől, akiket arra szólított fel, hogy éljenek azzal a lehetőséggel, hogy az illetékes helyi bizottságok dönthetnek a veszélyes medvék áthelyezéséről vagy kilövéséről.  

A Ráduly István prefektus által ismertetett adatok szerint Kovászna megyében márciusban 9, áprilisban 5, májusban 13, júniusban 22, míg júliusban 31 esetben érkezett bejelentés medvék miatt a 112-es egységes segélyhívószámra. Szerinte a medvék által idén, az év első felében okozott kár összemérhető azzal, amit a vadak 2021-ben egész évben okoztak. Idén eddig 25 szarvasmarhát, 146 juhot, 2 kecskét, 7 sertést, 1 nyulat öltek meg és 31 méhcsaládot, 325 háziszárnyast és 0,39 hektár mezőgazdasági terményt tettek tönkre a medvék Háromszéken. Az első félévben a Kovászna megyei gazdák 88 kártérítési igényt nyújtottak be, összesen több mint 270 ezer lej értékben – összegzett a prefektus.

Ráduly István hozzátette: sajnálatos módon idén két olyan eset is volt, amikor a medve emberre támadt. „Ez akkor is nagyon súlyos dolog, ha az illetők túl is élték a támadást. Idén egyébként 13 medvére kértek kilövési engedélyt, ezek közül tízet érvényesítettek is” – mondta a prefektus. Elmondása szerint a prefektúra több találkozót szervezett a polgármesterekkel, és ezek nyomán összegyűjtötték és eljuttatták a településvezetők javaslatait a környezetvédelmi minisztériumba.Ráduly István prefektus nagyobb határozottságot vár a polgármesterektől | A szerző felvétele

A Kovászna megyei polgármesterek arra panaszkodnak, hogy túl sok idő telik el a medvetámadás, a 112-es segélyhívószámra leadott riasztás és a csendőrök közbelépése között, illetve addig, amíg összegyűl az illetékes bizottság. Ezzel szemben a Kovászna megyei csendőrség a maga részéről azt kifogásolja, hogy sok esetben a riasztásra csak ők vonulnak ki, az illetékes helyi bizottság tagjai arrafelé sem mennek. Ráduly István prefektus arra szólította fel a háromszéki polgármestereket, hogy éljenek a múlt évben elfogadott 81-es számú – idén bővített – kormányrendelet adta lehetőséggel, miszerint a veszélyes medvéket a polgármester vezetésével működő helyi bizottságok eltávolíthatják a környékről.

A háromszéki polgármesterek azt szeretnék, hogy ne csak az állatállományban és mezőgazdasági terményben tett vadkár után lehessen kártérítést kérni, hanem ennek körét terjesszék ki a házakban, épületekben tett rongálásokra, illetve emberek elleni támadásokra is, és kérik azoknak a polgároknak a megbírságolását, akik felelőtlen módon etetik a medvéket. Leonid Moscviciov, a Kovászna Megyei Hegyimentő-szolgálat vezetője megerősítette, hogy a turisták előszeretettel etetik az út szélén kéregető medvéket. Felhívta a figyelmet, hogy vadon élő állatok etetése miatt magánszemélyeket akár 10 ezer lejes bírsággal is sújthatják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A hegyimentő-szolgálat vezetője szerint a medvék nagy száma miatt Bálványosfürdő környékén több túraösvényt is lezártak, ezeken a helyeken nagyvadakra figyelmeztető táblákat helyeztek ki. A medvék jelenléte miatt a Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdő környékén is lezárják a turistaösvényeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?