FRISSÍTVE – Tömegbaleset történt Arad külvárosában, többen megsérültek

FRISSÍTVE: Egy személygépkocsi és két mikrobusz ütközött össze hétfő reggel háromnegyed nyolc körül Aradon, a város nyugati kijáratához közeli pécskai úton – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Az első jelentések szerint négy gépjármű volt érintett, de utólag pontosítottak.

A katasztrófavédelem által közreadott felvételekAz ISU által közreadott felvételek szerint a karambol a városból kifelé vezető úton, az egykori Neuman-féle szesz- és élesztőgyár előtt, egy kereszteződésben történt.

A baleset nyomán tizenként személyt szállítottak a megyei kórház sürgősségi osztályára a helyszínre érkező négy mentőautóval. Először csak hat, utána tíz sérültről sázmoltak be, végül 12-re emelték az orvosi ellátásra szorulók számát. Hozzátették: valamennyi sérült magánál volt és együttműködött a mentőcsapatokkal.

A tűzoltók a műszaki mentésben is segítettek, megakadályozták, hogy üzemanyag folyjon az úttestre, és áramtalanították a járműveket – írták az ISU közleményében.

FRISSÍTÉS: Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság délelőtt közleménye szerint a balesetet egy 41 éves aradi gépkocsivezető okozta, aki egy kisbusszal hátulról nekihajtott a piros lámpánál várakozó személyszállító mikrobuszba (ennek a sofőrje egy 54 éves angyalkúti férfi volt), amelyet nekilökött az előtte várakozó személygépkocsinak, aminek a volánjánál egy 30 éves aradi nő ült.

A rendőrség szerint összesen 14-en sérültek meg. Az ügyben gondatlanságból okozott testi sértés gyanújával indítottak vizsgálatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?