A polgármester utasítására kitiltották az udvarhelyi kórházból az RMDSZ aláírásgyűjtőit

Kitiltották a székelyudvarhelyi kórházból az RMDSZ EP-jelöltjeinek támogatása érdekében aláírást gyűjtő önkénteseket. A Maszol megtudta, Nagy Gyula kórházigazgató Gálfi Árpád polgármester utasítására cselekedett.

Az előzetes egyeztetések alapján az RMDSZ önkéntesei bemehettek volna a székelyudvarhelyi kórházba és gyűjthetnek volna aláírásokat ahhoz, hogy a Szövetség és a partner szervezetek jelöltjei indulhassanak az európai parlamenti választáson. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az aláírásgyűjtés nem pártpolitikai esemény, így a törvény nem tiltja, hogy a közintézményekben dolgozók – vagy az épp ott tartózkodók – aláírhassanak azért, hogy az általuk támogatott szervezet indulhasson a választáson. Éppen amiatt, mert Székelyudvarhelyen kiéleződött a politikai viszony a városvezetőség és az RMDSZ között, a Szövetség önkéntesei csak az EP-választásra, a közös magyar ügy érdekében akartak aláírásokat gyűjteni a kórházban, ahová nem vitték volna be a „helyi politikát”.

Fotó forrása: RMDSZ

A helyzet azonban csakhamar megváltozott. A Maszol belső forrásból megtudta, néhány nappal azután, hogy az RMDSZ egyeztett a kórházigazgatóval az aláírásgyűjtésről, Nagy Gyula kórházigazgató jelezte, az önkéntesek mégsem mehetnek be, mert ezt Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere megtiltotta. Információink szerint a városvezető erős hangon utasította a kórházigazgatót arra, hogy tiltsa meg a magyar összefogással létrejött EP-lista érdekében indított kórházi aláírásgyűjtést.

Mint ismert, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási együttműködési megállapodást írt alá a 2024-es esztendő választásaira vonatkozólag az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE). Ennek egyik folyamodványa, hogy a június 9-ei európai parlamenti választásokon a három magyar párt jelöltjei az RMDSZ listáján indulnak a brüsszeli magyar képviselet megtartása érdekében, illetve a helyhatósági választáson is lehetőségük van a szervezeteknek az együttműködésre ott, ahol veszélybe kerülhet a magyar képviselet.

Forrásunk szerint „a székelyudvarhelyi városvezető a közelgő helyhatósági választások miatt önös érdekei mentén képes szembemenni a hárompárti együttműködése révén létrejött »magyar üggyel«, akár úgy is, hogy gáncsolja az aláírásgyűjtést, vagy akár a székelyudvarhelyi RMDSZ előválasztását nehezíti meg a rendelkezésére álló eszközökkel, például azzal, hogy a város nem adta bérbe az RMDSZ-nek az urnás választás lebonyolításához szükséges, a város tulajdonában lévő fülkéket és urnákat”.

Megkeresésünkre Nagy Gyula kórházigazgató megerősítette: valóban Gálfi Árpád polgármester utasítására volt kénytelen betiltani az intézményen belüli aláírásgyűjtést. Kérdésünkre az igazgató elárulta, Gálfi Árpád arra hivatkozva hiúsította meg az ártatlannak tűnő akciót, hogy a kórház belső szabályzata tartalmazza, az alkalmazottak nem foglalkozhatnak mással, mint amit a munkaköri leírásuk tartalmaz. Nagy Gyula közölte, ebben a vonatkozásban igaza is van a városvezetőnek, ám „lehettek volna rugalmasabbak” is, mert véleménye szerint egy olyan ügyről van szó, amely minden magyar számára kiemelten fontos.

A kórházigazgató elárulta, élt egy olyan javaslattal is, hogy a kórház bejáratánál a portásnál hagyják az ívet, így aki akarja, ott érkezéskor vagy távoáskor is aláírhatta volna, Gálfi Árpád azonban ezt sem hagyta jóvá. Nagy Gyula szerint a polgármester egyébként valamennyi helyi közintézményben megtiltotta „a politikai vonatkozású eseményeket”. Az aláírásgyűjtés azonban nem tekinthető annak, vetettük föl, amivel az igazgató egyetértett, ugyanakkor jelezte, hogy ennek betiltása a belső szabályzat alapján nem törvénytelen.

Kerestük Gálfi Árpád polgármestert is, de többszöri próbálkozásra sem válaszolt telefonhívásunkra, és az SMS-üzenetünkre sem reagált. Amint sikerül megszólaltatnunk, frissítjük cikkünket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?