FRISSÍTVE – A magyar állam támogatásával felújított és kibővített óvodákat adtak át Arad megyében

FRISSÍTVE: Több mint 130 millió forint az összértéke a zimándújafalui és a pécskai magyar óvodák felújításának, illetve bővítésének, ami a magyar kormány támogatásával valósult meg. A végeredményt hivatalosan kedd délelőtt tekintették meg, és egyben adták hivatalosan is használatba a közösség számára a kívül-belül megújult intézményeket. FRISSÍTÉS: Kisperegen is megújult az óvoda.

Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök, Halász Ferenc regionális alelnök és Grezsa István miniszteri biztos a pécskai óvoda szalagvágóján | A szerző felvételeiZimándújfalun a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) közreműködésével az óvodának és iskolának helyet adó épület bővítését támogatta, a földszinten egy vizesblokk hozzáépítésével, valamint a tetőtér beépítésével. A bővítés eredményeképpen az óvoda 35-40 gyereket tud fogadni, az épület bővítés utáni hasznos területe 305 négyzetméter lett – hangzott el a délelőtti szalagvágáskor, amelyen részt vett többek között Grezsa István, a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjáért felelős miniszteri biztosa és Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, valamint a helyi közéleti szereplők. A beruházás összértéke 73,2 millió forint.

Pécskán a magyar kormány és az RMPSZ közreműködésében a 4. számú óvodát újították fel, többek között beépítették a verandát, új padlót tettek és külső hőszigetelést kapott az ingatlan. Az intézmény 2 csoportnak, azaz 30 gyereknek tud színvonalas ellátást biztosítani. Az épület bővítés utáni hasznos területe 183 négyzetméter, a beruházás összértéke 62,4 millió forint. Pécskán a 2. számú általános iskola étkezdéjének a felújítását is támogatta a magyar kormány, az óvoda ugyanis az iskola tagintézménye.

A hatodik évébe lépett óvodafejlesztési programról Grezsa István elmondta: szórványóvoda-programként indult, és a szórványban nemcsak a magyar nyelv és kultúra, hanem a „szomszéd népekkel való együttműködés” megerősítése volt a cél. „Biztosak vagyunk benne, hogy azok a gyerekek, akik itt együtt járnak óvodába és együtt tanulnak, nem a békétlenséget, hanem az együttműködést és a barátságot fogják a jövőben képviselni. Ezzel együtt a szórványban lévő magyar gyerekeknek a jövőben könnyebb lesz majd ellenállniuk az asszimilációs kényszereknek. Elmondhatjuk a program eredményeiről, hogy nemhogy megállt volna a diáklétszám csökkenése, hanem egyenesen nőtt a magyar óvodába járó gyerekek száma” – fogalmazott Grezsa István.Grezsa István miniszteri biztos

Romániában 103 új intézmény épül és 376 épül meg az óvodafejlesztési program keretében. „Összesen öt helyszínen végeztünk Arad megyében átalakítási-felújítási munkálatokat: Simonyifalván, Ágyán, Zimándújfalun, écskán és Kisperegen – mondta Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök. – Ha a kísérőprogramokat, a szakmai képzéseket is beleszámoljuk, összesen körülbelül háromszáz millió forintnyi támogatási összeg került Arad megyébe. Az óvónők panaszkodtak, hogy a perifériára szorultak, mintha a romániai oktatási rendszer mostohagyereke lenne az óvodai képzés, és ennek a programnak a keretében három akkreditált képzésen is részt vehettek a kollégák, de nemcsak szakmailag nyújtott segítséget, hanem az eszközfejlesztésekben, külső-belső terek alakításában.”

Arad megyében az óvodafejlesztések mellett két bölcsődeépítési programot is megvalósított a magyar kormány: az aradi magyar bölcsődét tavaly nyáron adták használatba, a pécskai magyar bölcsőde építése várhatóan idén fejeződik be. Mindkét intézmény a református egyház tulajdonba került, de az állami oktató-nevelési rendszer részét képezik majd, ekként a román állam lesz a fenntartója és üzemeltetője.

Kisperegen 13 millió forintos beruházással az óvodát és egy mellette lévő osztálytermet újították fel, és központi fűtési rendszert építettek ki a korábban használt cserépkályhák helyett – írta az MTI.

Kapcsolódók

Kimaradt?