A CFR korszerűsítené a vasúti jelzőberendezéseket

A Román Vasúttársaság (CFR) pályázatot írt ki a vasúti jelzőberendezések korszerűsítésének tanulmányára. A szerződés becsült értéke ötmillió lej. A berendezések korszerűsítése az állomásokon és ezek között a vasúti közlekedés biztonságának növelését szolgálja – írja a HotNews.

A CFR versenytárgyalást hirdetett egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, melynek célja a gazdasági hatékonyság és a vasúti biztonság növelése a jelzőberendezések központosításával.

Fotó: Gábos Albin

A szerződés becsült értéke öt tételre osztva ötmillió lej áfa nélkül, a projektet állami költségvetésből származó forrásokból finanszíroznák. A megvalósíthatósági tanulmány célja a vasúti jelzőberendezések központosítási szintjének növelése, ennek érdekében a műszaki, gazdasági és üzemeltetési szempontból is optimális beruházási lehetőség meghatározása és bemutatása.

A berendezések korszerűsítése mind az állomásokon, mind a megállóhelyeken között a vasúti közlekedés biztonságának növelése mellett a vasúti szakaszok kapacitásának javítását is célozza a korszerű berendezések alkalmazásával. Az elektronikus központosítás a biztonsági és kapacitási előnyei mellett a vállalat karbantartási kiadásait is jelentősen csökkenthetné, ami a források hatékonyabb felhasználását eredményezné.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_gk3QzEpn_300x250.5a.jpg
banner_V7GTk32i_970x250.1a.jpg
banner_1dXrrgpP_728x90.5c.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?