Egyezség született a kormánypártok között a decentralizációról

Az önkormányzati hatáskörbe kerülő központi intézmények listájáról döntött kedden a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL).

Egyebek között a jelenleg minisztériumi alárendeltségében működő közegészségügyi és mezőgazdasági igazgatóságok, munkaügyi felügyelőségek, sportlétesítmények, kulturális igazgatóságok, folyami kikötők kerülnek megyei, illetve települési önkormányzatok hatáskörébe - közölte Liviu Dragnea szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes, miután négy órán át egyeztetett a liberális koalíciós partner Klaus Johannis elnökhelyettes vezette küldöttségével.

Az érintett tárcavezetők ellenállása miatt vélhetően központi irányítás alatt marad a közlekedési rendőrség és a mentőszolgálat. A hírtelevíziók szerint az USL-n belül feszült vitákat szült az erőforrások feletti központi, illetve helyi szintű ellenőrzésen való osztozkodás. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség korábban jelezte, elvileg támogatja a kormánykoalíció által meghirdetett decentralizációt, ha a feladatok mellé költségvetési forrásokat is biztosítnak az önkormányzatoknak.Az RMDSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely a helyi autonómiát erősíti – mutatott rá legutóbbi sajtóértekezletén Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Cseke Attila, a képviselőház közigazgatási bizottság tagja korábban a maszol.ro-nak azt nyilatkozta: azt RMDSZ azt szeretné, hogy a tanfelügyelőségek átkerüljenek a megyéhez. "Egy megyei önkormányzat akkor tud igazán fejleszteni, ha nem csak az iskolák igazgatásába van beleszólási joga, hanem a beiskolázási számokba is, amelyeket a tanfelügyelőség küld a minisztériumba. A megye szempontjából nem mindegy, milyen irányú képzésre fektessenek nagyobb hangsúlyt, hiszen az önkormányzat ismeri a legjobban a helyi igényeket” – fogalmazott a politikus.

A székelyföldi román civil szervezetek fóruma ellenzi a decentralizációt. A fórum igazgatótanácsa pénteken nyílt levélben figyelmeztette a kormányt, hogy az intézkedés kivonná az "úgynevezett Székelyföldet" a román állam fennhatósága alól, és lehetővé tenné, hogy az önkormányzati hatáskörbe kerülő rendőrségen magyar nyelvtudást követeljenek meg az alkalmazottaktól, az egyenruhákon a "hivatalos nyelvtől eltérő" nyelvű feliratok jelenjenek meg, mindezzel "szeparatista és autonómiapárti" törekvéseket szolgálva.

Kapcsolódók

Kimaradt?