Cseke Attila korrigálná a decentralizációs tervezetet

A decentralizációs törvénytervezetnek korrekt finanszírozási megoldásokat is kell tartalmaznia ‒ nyilatkozta Cseke Attila kedden Bukarestben. A képviselő elmondta, hogy az RMDSZ programjában több mint húsz éve szerepel a decentralizáció elve, amelyet mindig hangoztat és kivitelezésére konkrét lépéseket tett az elmúlt időszakban.

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontos lépéseket tett az elmúlt években a szubszidiaritás elve mentén annak érdekében, hogy a központosított hatásköröket minél közelebb vigye az állampolgárokhoz. Ez történt akkor is - amikor egészségügy vagy tanügy területén - kormányon lévén, illetve olyan intézmények vezetését láttuk el, amelyek hatáskörébe tartozott a szolgáltatások áthelyezése megyei, illetve helyi önkormányzati szintekre” – mondta a Bihar megyei képviselő, majd hozzátette, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan politikai alakulat Romániában, amely törvénytervezetet dolgozott ki a decentralizációról. A jogszabály már átment a képviselőházon és jelenleg a szenátusban van.

Cseke Attila felhívta a figyelmet arra is, hogy a decentralizációról akkor lehet konstruktívan beszélni, ha a törvénytervezetben leszögezik a finanszírozási lehetőségeket a megyei és a helyi önkormányzatok részére átruházott szolgáltatások problémamentes működésére.

„Egyeztetnünk kell a kormány képviselőivel, hiszen vannak olyan területek, amelyeken az egyébként üdvözlendő kezdeményezés egyelőre nem biztosítja a teljes finanszírozást. Az elv nagyon egyszerű kell hogy legyen: legalább ugyanazt a finanszírozást kell biztosítani a megyei, illetve önkormányzati szintre helyezett közszolgáltatásnak,  amelyet most is biztosítanak” – taglalta Cseke Attila parlamenti képviselő.

Mint ismert, Liviu Dragnea fejlesztési miniszter decentralizációs tervezete egy hete vált ismertté a közvélemény számára. A kormánypártok vezetői kedden egyeztetnek a jogszabályról.

Kapcsolódók

Kimaradt?