1863 július 23-án, azaz 160 éve és néhány napja született Egerben Bródy Sándor, aki a magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója volt, bár napjainkban valamilyen okból kifolyólag ritkán lehet a nevével találkozni. Ami elég nagy baj, mivel Bródy Sándor írásai a magyar irodalom olyan nagyjainak munkásságára voltak hatással, mint Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula vagy éppen Ady Endre. A kerek évforduló jegyében mindenképp érdemes felidézni néhány sorban ezt a minden tekintetben különleges és egyedi életpályát – és életművet –, annál is inkább, mivel Bródy Sándornak erdélyi, pontosabban kolozsvári kötődései is voltak.

Bródy Sándor volt az a szerző, akinek műveiben először érhetők tetten azok a stílusjegyek, amelyek később például Móricz Zsigmond oly népszerű regényeiben teljesednek ki. Sok irodalomtörténész Bródyt tartja a naturalizmus magyarországi meghonosítójának. Azt, hogy mekkora szerepet is játszott valójában Bródy Sándor a magyar irodalomban, talán Móricz Zsigmond 1930-ban, az akkor már néhány éve magányosan és szegényen elhunyt szerző sírkőavatóján elmondott gondolatai tükrözik a legtalálóbban: „Ismertelek, szerettelek, mert tanítványod voltam és lelkes tisztelőd. Te voltál a magyar irodalomban, aki a legtöbbször fújtad meg azt a trombitát, amely új szemléletre szakította fel a látásokat. Teutánad nem volt többé létjogosultsága az avas, konzervatív, mindenbe belenyugvó konokságnak. Minden sorod, amit papírra vetettél, a te érdekes, férfias betűiddel, minden sorod jajkiáltás volt és életprédikáció ebben a magyar siralomvölgyben. A te írásaid nélkül nem él az a kor, amelyben éltél.”

Néhány mondat csupán, viszont talán Móricznak sikerült a legjobban összefoglalni a lényeget Bródy korszakalkotó munkásságával kapcsolatosan. Amikor az új szemléletről van szó, sok mindent fel lehet hozni ennek kapcsán, ugyanis az író mind az alkalmazott stílust, mind a témaválasztást illetően valóban forradalmi változások elhozója volt, a magyar irodalmi törekvések korabeli fokmérője szerint is. A Jókai által megteremtett irodalmi hagyomány ugyan több művében is tetten érhető, de azt a fajta játékos, ugyanakkor komoly nyelvezetet tovább is fejleszti, sajátos és egyedi stílust honosítva meg. A nagy elődhöz viszonyítva Bródy műveiben a szereplők helyenként cirkalmas, akkoriban is már ódivatúnak tekintett szófordulatokat használnak, viszont figyelmesebben megvizsgálva világossá válik, hogy ezekben az esetekben inkább van szó egyfajta iróniáról, amelyet karakterábrázolásában az író nagyon hatékonyan használ, mintegy kifigurázva a maradisággal egybefonódó kivagyiságot, vagy ha Móricz szavait akarjuk használni, akkor az „avas, konzervatív, mindenbe belenyugvó konokságot”. Ebben a regiszterben a legnagyobb erénye talán, hogy felismerte kortársaiban azt a nem túl pozitív tulajdonságot, miszerint hajlamosak a látszatra adni, míg a valódi értékek háttérbe szorulnak. Valljuk be, hogy ez a felismerés ma is sok esetben állja a helyét. Ezen túlmenően műveiben nagyon jó érzékkel alkalmazta az Émile Zola-féle naturalizmus stílusjegyeit.

Mivel sokoldalú szerző volt – írt novellát, regényt, drámát, de újságíróként és publicistaként is maradandót alkotott – írásait különböző társadalmi rétegek olvasták. Első novelláskötete 1884-ben jelent meg Nyomor címmel és szinte azonnal meghozta számára az ismertséget. A könyv megjelenését követően Gyuláról (ahol bátyja ügyvédi irodájában dolgozott írnokként) Budapestre költözött, ahol rendkívül tevékeny évek következtek. A Magyar Hírlap és A Hét újságírójaként gyakorlatilag egyfajta új szemléletmódot honosított meg a korabeli magyar sajtóban. Publicisztikái hatása tetten érhető Ady Endre azonos műfajban kifejtett tevékenységében is. Másik párhuzam e téren Bródy és Ady között, hogy egyikük sem volt különösebben művelt, viszont esetükben az egyéni stílus és az alkalmazott nyelvi fordulatok gazdagsága mindkét szerzőt sikeressé tette a publicisztika területén is. Bródy Sándorról kijelenthető, hogy gyakorlatilag egy teljesen új publicisztikai stílust honosított meg azzal, hogy sikerült hatékonyan ötvöznie az irodalmi nyelvet a városi nyelv – vagy ahogy manapság mondanánk, a szleng – elemeivel. Ezzel párhuzamosan színpadi szerzőként és prózaíróként is maradandót alkotott, ami szintén a nagyvárosi életforma megjelenítésének köszönhető, mivel korábban sem a magyar prózában, sem a drámában nem volt tetten érhető az urbanizációval együtt megjelenő, merőben új élethelyzetek érzékletes ábrázolása. Színműveit (A medikus, A dada, A tanítónő) nagy sikerrel játszották a korabeli színházak.

Egyébként a színház játszott fontos szerepet abban is, hogy Bródy Sándor az eredetileg tervezett három nap helyett mintegy három évig Kolozsváron ragadt. 1899-ben ugyanis azért utazott a kincses városba, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület báljáról és egy színházi bemutatóról tudósítson. Itt találkozott a korszak egyik ünnepelt színésznőjével, Hunyady Margittal, akibe rögtön beleszeretett, a hároméves kapcsolatból pedig egy törvénytelen gyerek született, aki később, szülei nyomdokain, híres drámaíró és novellista lett. Az ő neve Hunyady Sándor, aki ugyancsak a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, és akinek neve napjainkra szintén méltatlanul háttérbe szorult.

Bródy magánélete meglehetősen viharos volt. Az említett afféron kívül nagyon aktív társasági életet élt, tele szerelmi hullámvölgyekkel, egy adott pillanatban az öngyilkosságot is megkísérelte szerelmi bánatában. További fájdalmas mozzanat volt életében, hogy bár barátaival, Gárdonyi Gézával és Ambrus Zoltánnal közösen szerkesztették a Jövendő című, a Nyugat előzményének tekintett irodalmi lapot, az 1908-ban induló Nyugat szerkesztőgárdájába sosem kapott meghívást. Életébe beleszólt a történelem is, ugyanis a Tanácsköztársaság 1919-es bukását követően – bár semmilyen közéleti szerepet nem vállalt – emigrációba kényszerült, ahonnan csak 1923-ban térhetett haza. Egy évvel később, betegséget és nélkülözéseket követően halt meg 61 éves korában egy budapesti kórházban.

Csaknem másfél évszázad eltelte után is érdemes olvasni Bródy Sándor műveit. Regényei, novellái, mint például A nap lovagja, Az ezüst kecske, vagy a halálának évében íródott Rembrandt mai napig aktuális mondanivalóval bírnak a mindenkori olvasó számára, éleslátása és mélyreható elemzőképessége pedig méltán emelik a magyar irodalom legnagyobbjai közé, akiről kár lenne megfeledkezni. Társadalmi vonatkozású – mára már történelmi perspektívából is értelmezhető – ábrázolási kvalitásait illusztrálandó, álljon itt két mondat: „Szeretem a magyarokat, aránylag tisztességes nép. Rendes emberek, ha egyszerre meg nem bolondulnak.” Intő szavak ezek az utókor számára is.

Jelen írás a cultura.hu portál Bródy Sándor változatos élete (2023. július 24.) c. cikk és a Kriterion Könyvkiadó gondozásában 1973-ban megjelent Bródy Sándor. Az ezüst kecske. A nap lovagja. Rembrandt. c. könyv Utószó fejezetének felhasználásával készült.