Székely–magyar vihar a biliben
Egyszer mind meghalunk, ez tény, kár is lenne erről vitázni. Akadnak azonban kisebb-nagyobb csoportok, csoportosulások, szakemberek és léhűtők egyaránt, akik az emberi létet jelentő folyamat végét előbbre látják a kelleténél, és tömegekre vetítik ki. Ezért folyamatosan kongatják a vészharangot, és kürtölik világgá, hogy amennyiben nem nyírnak ki minket a műanyag szívószálak, akkor megteszik azt az egyszerhasználatos evőeszközök. De ha mégsem, akkor majd a vöröshús, a cukor és a só biztosan átsegít majd a túlvilágra. És még ha valami csoda folytán ki is tudjuk cselezni a gasztronómiai armageddont, akkor sincs értelme reménykedni, úgyis meghal mindenki, hisz az oltatlanokat a koronavírus viszi el, az oltottakat meg a vakcina hatóanyaga. Tehát ismétlem: mind meghalunk!
A napokban egy újabb veszedelem kezdett lebegni vészjóslóan a fejünk fölött, szerencsére az emberiség nagy részének nincs miért aggódnia, a kihalás csak a székelységet fenyegeti, a gyilkos kór neve pedig: népszámlálás!
„A 2022-es év a székelység eltüntetésének az éve lesz!” „Ha nincs székely, Székelyföld sem létezik!” Ilyen és ehhez hasonló kreténségek jönnek velem szembe a közösségi médiában, az összes közül a legjobb, amelyik arra figyelmeztet, hogy a romániai cenzus megszünteti a székely nép jogi státuszát. Elnézést, a mijét? A „jogi státuszát”? Miért, netán van ilyenje? A mindenségit, erről nem is tudtam! Miről maradtam le, atyafiak?
Azt is hirdetik, hogy a felháborodás óriási méreteket öltött, hogy a székelyek többsége elemi dühvel kezdett tiltakozni, népharagot említenek, ami szintén mese habbal. A „szórványos felhördülés” kifejezés talán közelít valamelyest a valósághoz, hisz egy röhejesen kis számú közösség, alig néhány tucatnyi népszámos-napszámos sikítja bánatát a nagyvilágba. (Olyanok, mint a csíkszeredai románok a Tapstéren: nincsenek sokan, csak nagyon hangosak.) És még röhögtetik is magukat a „Védjük meg a székelyeket és a csángókat!” elnevezésű petícióval, amit aztán az „igazi székelyek” hanyatt-homlok rohantak aláírni. Mind az 1500-an. (Köszönet az anyaországi segítségnek, akik az aláírók negyedét teszik ki!)
A múltban már volt rá kísérlet, néhány éve pedig Dan Tănasa próbálja leválasztani a székelyeket a magyaroktól, most is ebben sántikál, AUR-os hátszéllel. Talán titkon még reménykedik is abban, hogy a néhány elvakult székely atyafi a végén még kikaparja neki a gesztenyét.
Na jó, elég a marhulásból, nézzük, mit mond a történelem!
Az 1786-os, II. József-féle népszámlálással kezdve Erdély területén több hivatalos népszámlálást tartottak, a székelység pedig mindig gondot okozott a számlálást végző osztrákoknak, magyaroknak és románoknak egyaránt. Mivel a 15. századtól kezdve a székelység rendi nemzetnek minősült, nem pedig külön etnikumnak, a bevallások következetlensége miatt létszámunk sosem tükröződött pontosan a statisztikai adatokban. Beszédes az 1850. évi népszámlálás, amikor az egyik székely szék lakói teljes egészében székelyeknek, a másiké magyaroknak vallották magukat, és persze voltak vegyes helységek is. Azóta tucatnyi cenzust tartottak, és ha valaki ezen adatokban szeretné fellelni a székelyeket, akkor nem árt, ha nagyítót használ. Pedig számlálták itt a népet császárság, királyság, népköztársaság idején is, amikor Nagy Magyarországnak vagy éppen Nagy Romániának nevezték e földet, esetleg autonóm tartománynak, tökmindegy, mert az adatok szerint az elmúlt 200 évben Székelyföldön alig laktak székelyek. Ez persze abszurdum, mert a székelyek ez idő alatt is mindig itt voltak, megvoltak, élték az életüket, éltették hagyományaikat, derék magyar emberként. Hívtak minket Ștefannak, Emerichnek, Colomannak, Elenának meg Elisabetának is, voltunk mi már többször is gheorgheniek, tîrnăveniek, corundiak, meg lupeniek is, mégsem haltunk bele.
Elismerem, a jövőnkért egy picit én is aggódom, mert nem látom, hogy pontosan tudjuk-e, mi az itt maradásunk, a megmaradásunk záloga. Amit tudok: a székelység múltját nem a népszámosok űrlapjain kell keresni. Ahogy a jövőjét sem. Ha az elmúlt 200 évben nem lett baj abból, hogy nem székelyként, hanem „csak” magyarként szerepeltünk a népszámlálási adatokban, higgyék el nekem, a jövőben sem lesz baj belőle.
Persze nem muszáj egyetérteni velem, bárki aki másképp gondolja, nyugodtan rám írhat. De kizárólag rovásírással, kapásból anélkül, hogy puskázna. Elvégre ha valaki székelyebb a székelyeknél, ejsze fejből vágja az ábécénket is. Ez a minimum.
(Címlapfotó: MTI/Mohai Balázs)
CSAK SAJÁT