Nem sokkal ezelőtt jött szembe velem a hír, miszerint az Európai Unió Külügyi Tanácsának ülésén Kaja Kallas külügyi és biztonságpolitikai főképviselő asszony, az Európai Bizottság alelnöke vitába keveredett Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével. Ez eddig nem nagy ügy, politikusok elég gyakran keverednek egymással vitába, arról már nem is beszélve, ha az egyik brüsszeli bürokrata, a másik meg a magyar kormány magasrangú képviselője.

A meglepő inkább az volt, hogy az ukrán EU-csatlakozás kontextusában a magyar külügyminiszter felszólalásában emlékeztetett, hogy az Ukrajna területén élő nemzeti kisebbségek jogait semmibe veszik, beleértve a Kárpátalján élő nemzettársaink jogait is. És erre jött a csattanós válasz az észt származású főképviselőtől miszerint – és most tessék megfogózkodni – a kisebbségek jogait az EU-n belül védjük, nem pedig azon kívül. Hát igen, már csak ilyen az Európai Unió, élén az Európai Bizottsággal és a híres neves kisebbségvédelmével. 

Ha most tehetném, szívesen közölném Kallas asszonnyal, hogy tulajdonképpen igaza van, mármint olyan értelemben, hogy a kisebbségi jogokat az EU-n belül is annyira védjük, mint azon kívül: vagyis semennyire. Ennek volt ékes példája a Minority SafePack kezdeményezés is, amikor az Európai Bizottság több mint egymillió európai állampolgár aláírásával kifejezett akaratát seperte le az asztalról ahelyett, hogy azonnali jogalkotási eljárásba kezdett volna. Sőt mi több, az Európai Bíróság éppen június elején utasította el végérvényesen a kisebbségvédelmi csomaggal kapcsolatos fellebbezést és ismét helybenhagyta az Európai Bizottság azon döntését, hogy nem tesz javaslatot az európai polgári kezdeményezésen alapuló jogalkotási procedúrára. Éljen a kisebbségvédelem az EU-n belül!

És akkor a végére még néhány gondolat arról a hölgyről, aki ezt a gyalázatos mondatot kimondta. Kaja Kallas észt politikus, volt miniszterelnök. Az Oroszország elleni szankciócsomagok egyik legelkötelezettebb támogatója. Még észt miniszterelnökként nyilatkozta azt a Financial Timesnak, hogy országában minden egyes vállalkozásnak morális iránytűként kell működnie, és meg kell szakítania mindenféle kapcsolatot a szankciók alá eső orosz cégekkel. 

Aztán meg mit ad Isten, éppen a saját férjéről derült ki, hogy orosz üzleti kapcsolatai és érdekeltségei vannak, aminek eredményeképpen a háború kitörését követő periódusban az üzletember markát mintegy másfél millió euró ütötte. Mikor a miniszterelnökre nyomást helyeztek, hogy mondjon le, mindössze annyit nyilatkozott, hogy nem hiszi, hogy a férje cége bármi rosszat tett volna, aztán meg tovább vezette Észtországot. A férje meg gyorsan eladta – gondolom jó pénzért – a részesedését. Aztán meg, ahogy befejezte nemes küldetését országa élén, azonnal át is igazolt az Európai Bizottságba, ahol a Pfizer-ügyről elhíresült Ursula von der Leyen mellett azonnal kenyérbe is esett, hogy elmondhassa nekünk, nem kis pénzért, hogy a kisebbségi jogokat az EU-n belül védjük, nem azon kívül. 

Pontosabban azon belül sem. Legalábbis nem az őshonos kisebbségekét.