Drakula, drágám
Nagyon kedvelem Szász Csaba kollégám humorát és érveléseivel is általában egyetértek az általa tollára tűzött különféle témákban, viszont a Kultúrkaróba Drakulát című cikkét elolvasva kicsit zavarba jöttem. Nem az esetleges és esendő értelmiségi gőg és kultúrsznobizmus általa kipécézett kicsinyes, sőt káros jelenségének ostorozásával nem értek egyet, hanem azzal az eltúlzott hurráoptimizmussal nem, mellyel a Csíkszereda melletti Zsögödfürdőre tervezett Drakula-park létesítésének a tervét fogadja. A park létrehozása melletti érvelésében van realizmus, de mégis meglepő elképzelni, hogy a térség (gazdasági) vérkeringésének megpezsdítésére egy vámpírra lenne szükség...
Kezdjük a legelején: ha Zsögöd, akkor nekem Nagy Imre és festményei, rajzai, metszetei ugranak be. Persze, tudjuk, hogy festészetből, akárcsak költészetből nem lehet megélni, általában még egy embernek sem, nemhogy egy egész közösségnek. Tetszik-nem tetszik, el kell fogadnunk, hogy az életnek megvan a maga nagyon is anyagias vetülete, magyarán valamiből meg kell(ene) élni. Amennyiben Csíkszereda és környéke egy magánalapítású Drakula-parkból profitál – munkahelyteremtés, helyi adók, vendéglátás megpezsdítése, stb – annak valóban örülni kellene. Csak éppen ne annyira, mint amennyire a szerző teszi, mert mégiscsak szomorú az, ha egy környék egy 26 hektáros giccsparádétól vergődik majd jobblétre (?). De igaza van Szász Csabának, ne húzzuk az orrunkat, ne fintorogjunk és ne fanyalogjunk. Ha az elő- és hatástanulmányok azt mutatják, hogy jó pénz van Drakula zsögödfürdői betelepítésére, isten neki, zöld utat a projektnek. Giccs ide, giccs oda, tudomásul kell vennünk, hogy pusztán székelykedésből nem lehet megélni. Teljesen fölösleges hát olyasmiket kérdezni, hogy mennyire autentikus Drakula szereplése – szerepeltetése – a Csíki-medencében, esetleg mennyire meggyőző a vállalkozó kiléte egy ilyen projekt megvalósításában. Arról mindenképp jó olvasni, hogy olyan hatalmas pénzt fektet bele valaki a szülőföldjébe, és azt a pénzt csakis a saját zsebéből tenné ki...
De ne fessük az ördögöt a falra, csak azért, mert bántja a fülünket – már akiét bántja – a Drakula-park megnevezés, egyébként is, mint tudjuk, az ördög a részletekben van: a giccsesen csengő, de az üzleti kényszerűségnek eleget tevő Drakula-park név alatt egyáltalán nem elképzelhetetlen eredeti részprojekteket megvalósítani. Ehhez szeretnék néhány segítőszándékú ötlettel, javaslattal hozzájárulni. A hullámvasúthoz nem tudok hozzászólni, de olvastam, hogy a szervezők cigánytábor és török haditábor berendezésére is készülnek. Mindkettő hiteles elképzelés, de tény, hogy sok múlik a kivitelezésen! A cigánytábor esetében egy valódi cigánytábort kellene felhajtani és legalább a fő turistaidényre szerződtetni őket. Biztos vagyok benne van még ilyen Romániában, képzeljük el mekkora sikere lenne! Mennyivel jobb lenne ez így, mint lakatlan, múzeumízű diorámákat berendezni, esetleg néhány sápatag statisztával működtetni azt. Olyan élet lenne egy valódi cigánytáborban, hogy még Drakula grófnak is leesne láttán az álla!
A törökök zsögödi táboroztatása is megoldható, ráadásul kihasználva anyaországi kapcsolainkat a közvetítésre, akár még Erdogan elnök támogatását is elnyerhetjük, kinek egyik beceneve a „Szultán”, tehát biztosan hajlandó lesz a kedvünkért ősei nyomdokaiba lépni, de van egy ennél is jobb ötletem: tatárjárást kellene indítani! Lehetne ennél autentikusabb jelenetet elképzelni, mint a Székelyföldre betörő tatárhordákat?! Egész biztosan nem. Elismerem, van abban azért egy kis csavar, hogy a tatárjárást a történelemben először most mi saját magunk szerveznénk saját magunk ellen, de ne felejtsük, csak színház az egész, nem valódi a veszély. A baráti Türk Tanács – újabban Türk Államok Szervezetének – országaiból lehetne vendégmunkásokat toborozni egy kiadós tatárjárásra. Egy dologra viszont nagyon kell vigyázni: nehogy az igazi tatárok jöjjenek! Olvastam, hogy valahol Észak-Afrikában, talán a tunéziai sivatagban, egy ügynökség német turista hölgyeknek szervezett rendkívül izgalmasnak ígérkező beduin-asszonyrablást. A sátrakban elszállásolt hölgyek pihegve és libabőrösen várták a villogó szemű és fogú marcona beduinokat, hogy azok a megbeszélt forgatókönyv szerint az éjszaka közepén megjelenjenek és gyöngéden kirángassák őket sátraikból, majd egy rövid tevegelős-kardhadonászós műsor után, hűsítő koktélokkal a kezükben udvariasan visszakísérjék őket szállodasátraikba. Nem volt olcsó, de állatira jónak ígérkezett a program, mennyit lehet majd erről a neten posztolni, meg otthon a barátoknak mesélni. Azt szokták mondani, hogy az élet mindig túltesz a fikción. A beduinok meg is érkeztek menetrend szerint, ezzel nem volt semmi baj, becsülettel ki is rángatták a hölgyeket sátraikból, volt nagy kiabálás és heves, gyönyörteli sikongatás – míg el nem csattant egy hatalmas pofon egy kevésbé együttműködő hölgy arcán! Egy igazi pofon. Mert a beduinok igaziak voltak, és nem a beszervezett statiszták érkeztek meg a táborba. A hölgyeket valóban elrabolták és csak nagy váltságdíjért juttatták vissza. Nagyon kell hát vigyázni a műtatárjárásra, de jó lesz a vérszívó Drakula grófra is alaposan odafigyelni, nehogy vérpezsdítés helyett végül igazi természetét hozza a régióra: a vérszipolyozást.
(Nyitókép: Csíkszeredai Városháza Facebook oldala)
CSAK SAJÁT