Tegnap óta más időszámítás van e kis Alpesi köztársaságban. Nem politikusok elleni merénylet, se nem iszlamista terrortámadás történt – mindkettőre van példa – hanem az amerikai métely, az iskolai lövöldözés jelent meg itt is. Stájerország fővárosában, Grazban, június 10-én délelőtt egy 21 éves fiatalember berontott a helyi Bundesoberstufenrealgymnazium (BORG) – Szövetségi Főreálgimnázium két osztálytermébe és lövöldözni kezdett. Az eredmény: nyolc tanuló és egy tanár helyben meghalt, míg a Második (Osztrák) Köztársaság (1945-ben alapítva) legnagyobb tömeggyilkosa végül az iskola egyik mosdójában végzett magával. Egy nyugdíj előtt álló tanárnő néhány órával később a kórházban halt meg, és még vannak további kritikus állapotban lévő sebesültek.

Az ámokfutó motivációjáról nem sokat lehet tudni, hivatalosan még semmit nem közöltek, pedig Graz környéki otthonában megtalálták búcsúlevelét, vannak viszont logikus magyarázatot kínáló adatok: az elkövető valamikori iskolájában a hajdani osztálytermébe tört be, majd egy másikba is, tehát valószínűsíthetően diákkori zaklatásokért törlesztett ilyen borzalmas módon. Tegyük hozzá azt is, hogy nem sikerült elvégeznie az iskolát, és talán tovább egyszerűsödik a kép. A mészárláshoz használt két fegyvert – egy Glock pisztolyt és egy karabélyt – legálisan birtokolta, a pisztolyt csak napokkal a merénylet előtt vásárolta. Még nem találtak az elkövetőhöz köthető semmiféle online „közéleti” tevékenységet, így az ideológiai vagy radikalizálódási vonatkozás egyre inkább kizárható. Egyelőre úgy tűnik, hogy magányos, frusztrált és végül teljesen becsavarodott fiatalemberről van szó, de a nyomozás előrehaladtával történhet változás.

Nagyon szomorú megállapítani, de tény, hogy ha valahol az Egyesült Államokban történik hasonló, és arról olvassuk a hírt, nagy valószínűséggel átugrunk fölötte, mivel ott rengeteg ilyen eset van. Sajnos, az őrület átterjedni látszik a mi tágabb térségünkre is, nem rég Szerbiában és Csehországban történt hasonló mészárlás, mint most Ausztriában. Tehetetlenül kérdezik mindenütt a pedagógusok, a pszichológusok, a tanügyi intézményvezetők és állami hivatalok szakemberei, de mindenekelőtt a szülők, hogy mit lehet tenni? Nyilván, ahol könnyen hozzáférhetők a fegyverek, ott a magukból kifordult egyének használni is fogják őket, és bármit is tegyen a társadalom, törvényekkel és szakmai megelőzési programokkal sokat lehet ugyan segíteni, de mindig lesznek olyanok, akik átbújnak a védőhálón és rémtetteket követnek el. Ilyenkor pedig marad a döbbenet és a háromnapos nemzeti gyász.

Kamaszkori, megrázó élményem volt Camus egyik írásában (Közöny) felvázolt eset: megy egy magányos ember az elhagyott tengerparton, majd szembesétál vele egy másik magányos ember. Az első erre elővesz egy kést, és minden látható vagy megmagyarázható ok nélkül leszúrja a másodikat. Action gratuit, értelmetlen, ok nélküli cselekedet, tanultam meg akkor az egzisztencializmus egyik fő szabályát, mely ugyan valóban létezik, de számomra azóta sem elfogadható. Bármi történjen is körülöttünk és velünk a világban hisszük, valljuk és akarjuk, hogy a történéseknek, jónak-rossznak, mindegy, de valami okának kell lennie. Mert a dolgok nem történhetnek „csak úgy”, minden ok nélkül. A hívő ember Isten számunkra átláthatatlan, felfoghatatlan szándékát látja az ilyen értelmetlen cselekvésben, míg az eretnekségre hajló felteszi az örök, kénszagú kérdést: hogyan történhetnek ilyen borzalmas dolgok Isten vigyázó tekintete alatt?

Lehet értelmes ok-okozatokat keresni, logikus magyarázatokat felépíteni, de ezek vagy működnek vagy sem. Korunk talán még mindig a legszelídebbek közül való, de ez sem biztos, ha a mai fegyveres konfliktusokat nézzük – azoknak legalább van „értelmes okuk”, persze ez nem lehet vigasz – ami viszont biztos, hogy az ember még soha nem volt annyira magányos, mint manapság, ha pedig létezése terhét egyedül viseli az ember, ne csodálkozzunk, hogy egyike, másika összeomlik és néha borzalmas tettekre képes. És akkor már semmi nem segít, marad a három napos gyász…