Összeült ismét az orosz–ukrán tárgyalóbizottság Isztambulban – megint eredménytelenül. Donald Trump elnökválasztási kampányában megígérte a világnak, hogy megválasztása esetén egyetlen nap alatt békét teremt az orosz–ukrán háborúban. Ígéretét nem tartotta be. Természetesen nem teljesíthetetlen ígéretének be nem váltását, hanem annak felelőtlen megtételét kérheti rajta számon a világ. Hívei gond nélkül megmagyarázzák Trump elnök tehetetlenségét, mondván, hogy a hazájukat védő ukránokkal sajnos egyáltalán nem lehet szót érteni, mivel látszólag reménytelenül is hajlandók tovább harcolni, és nem átallják a térség, Európa, sőt az egész világ nyugalmát megzavarni. Kritikusai azzal vádolják Trumpot, hogy nem akar, de nem is mer Putyin elnökkel szembeszállni, mi több, egyenesen csodálja őt. Tény, hogy az oroszok és az ukránok megszakítás nélkül tovább öldöklik egymást, és az utóbbi hónapok amerikai diplomáciai erőfeszítései nem hoztak előrelépést a béke irányába. Ha így folytatódik, Trump elnök zseniális tárgyalóképességének mítosza komoly csorbát szenved.

A Nyugat előszeretettel mantrázza, hogy Ukrajna kiprovokálatlan orosz inváziója a mostani háború oka. Ez nincsen így. Putyin elnök a 2007-es müncheni Biztonságpolitikai Fórumon egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a Nyugatnak, hogy eddig és ne tovább, a 2008-as bukaresti NATO-csúcson, amerikai kezdeményezésre, mégis meghívták Ukrajnát és Grúziát a NATO-ba, elindítva ezzel azt a sok éves láncreakciót, amely a mai áldatlan és nehezen kezelhető helyzethez vezetett. A Nyugat rá jellemző arroganciájában nem vette időben észre, hogy a putyini Oroszország megerősödött, és képes megvédeni történetileg szentesített befolyási övezetét.

Ukrajna nagyon nagy árat fizetett és fizet szuverén merészségéért, hogy a rosszul kalkuláló Nyugatra hallgatott, viszont politikusaik tévedése semmivel sem kicsinyíti az ukránok orosz invázióval szembeni hősi harcát és kitartását. Most a Nyugaton a sor, hogy kapitális geopolitikai tévedése, ha nem is nyilvános, de hallgatólagos beismerése mellett, kijelentse az oroszoknak, hogy eddig és ne tovább! Trumpnak abba kellene hagynia állandó panaszkodását, hogy ez nem az ő háborúja, hanem, tetszik, nem tetszik, felelősségteljes jogutódként fel kell vállalnia országa ezen háborúban játszott szerepét és Ukrajnát tovább kell támogatnia. Ne felejtsük el, a háború nem 2022-ben, hanem 2014-ben kezdődött.

Ukrajnát egyik félnek sem szabad megkaparintania, viszont semleges pufferországként kellene működnie Nyugat és Kelet között. Szó sem lehet tehát NATO-s csatlakozásról, viszont valamilyen módon meg kell találni európaivá tételének módját, még ha ez nagyon sok ideig is tart. Ukrajna EU-tagsága ellen az oroszok sem tiltakoznak, a rossz nyelvek szerint azért, mert úgy gondolják, hogy ez destabilizálná és meggyengítené az EU-t. Ellentmondásos módon vannak olyan politikai erők az EU-ban, amelyek ugyan erőteljesen EU-ellenesek, mégis minden erejükkel Ukrajna EU-s felvétele ellen kampányolnak, mintha a felmerülő gondoktól féltenék az EU-t, és benne, persze, önmagukat.

Béke akkor lesz Ukrajnában, amikor beáll az oroszok és a Nyugat közötti erőegyensúly. A háború azért kezdődött, mert a Nyugat gyengének tartotta az oroszokat, és azért húzódik el, mert most az oroszok tartják – elsősorban Trump politikájának köszönhetően – gyengének a Nyugatot. Trump gyors békét ígért, de kijelentéseivel, tetteivel folyamatosan azt igazolja, hogy nem érti a helyzetet. Kiváló bizonyíték erre, hogy külügyminisztere, Marco Rubio, de az elnök maga is mostanában azt hangoztatja, hogy ha sem az oroszok, sem az ukránok nem hallgatnak a jó szóra, az Egyesült Államok egyszerűen kiszáll a közvetítésből, az ő bajuk, oldják meg maguk a helyzetet. Ez a hozzáállás több mint infantilis és nagyon veszélyes. Akárcsak egyes európai és különösen kelet-közép-európai politikai formációk és vezetőik oroszoknak való bujtatott vagy nyílt drukkolása. Az ilyenek országaik jövőbeli függetlensége, ha úgy tetszik szuverenitása alatt vágják a fát, ami annyit hangoztatott politikai hitvallásuknak homlokegyenest ellentmond. Ezen belső ellentmondásuk értelmezhetetlen, elgondolkodtató és főleg az egyszer már megélt múlt szenvedéseire emlékeztet. A társadalom jól tenné tehát, ha sokkal komolyabban odafigyelne, mit akarnak és tesznek ezek az erők, nehogy egy nap végzetes déjà vu-re ébredjen a térség: miután három és fél évtizede hazaküldték őket, az oroszok, ha más módon is, de újra visszatértek...

(Nyitókép: theconversation.com)