Mindennapi fasizmusunk
Elon Musk karlendítése Donald Trump elnöki beiktatási parádéján sokakat meglepett. Elon nagyobb ünneprontást el sem követhetett volna! Mindattól függetlenül, hogy kijelentéseivel és tetteivel egyetértünk vagy sem, ez a nap Donald Trump nagy napja volt, hiszen a politikai hatalomba ilyen szédületes módon visszatérni valóban rendkívüli teljesítmény, még akkor is, ha örömre nincs sok okunk. És akkor Musk karját lendíti, a szívét akarja állítólag ily módon a húszezres tömeggel megosztani, és ellopja a showt, eltereli a figyelmet a régi-új elnökről, akinek pedig a töretlen és feltétlen közfigyelem a mindennapi kenyere, nem tud anélkül meglenni. Trump valamelyest kiköszörülte a csorbát, mikor a tollakat melyekkel elnöki rendeleteit aláírta bedobta az arénában hullámzó tömegbe, mégis azóta is mindenki Elon Musk gesztusáról beszél.
Sokan, nem hívén saját szemüknek, megkérdőjelezik, hogy Musk igazi náci üdvözlésre lendítette volna karját, és azzal mentegetik a világ leggazdagabb emberét, hogy „római köszöntéssel” üdvözölte a tömeget. Vagy nem tudják, vagy elhazudják, hogy a kettő egy és ugyanaz. Mint a legtöbb borzalmas dolog az emberiség történetében, a Gonoszt szimbolizáló és arra asszociáló fasiszta karlendítés is tulajdonképpen szépen kezdődött. Gabriele D'Annunzio, a híres olasz költő és nacionalista hazafi „fedezte fel” e férfias karlendítést, a római köszöntést, melynek ugyan sehol nincs leírása az ókori dokumentumokban, sem másféle, például művészi reprezentálása, de a D'Annunzio által írt forgatókönyvű, 1914-es Cabiria címet viselő némafilmben – cselekménye a második Pun háború idejében zajlik – gyakran megjelenik. A költő nem érte be a filmbeli álomvilággal, de később gyakorlatba ültette ókori római szimbólumait, köztük a római köszöntést is, mikor 1919-ben a horvátországi Rijekát, olaszul Fiumét, olasz szabadcsapataival elfoglalta és sajátos státusú olasz területnek, az amúgy rövid életű, Carnarói Olasz Kormányzóságnak nevezte el. D'Annunzio kiadta a Carnarói Alkotmányt, mely az első fasiszta alaptörvényként fogható fel. Mussolini D'Annunzio barátja és híve volt, a későbbiekben sokat tanult a költőtől, így átvette a római köszöntést is, és beiktatta az általa alapított fasiszta rezsim hivatali szertartásendjébe azt. Ami a fasizmus névadóját, a „fascest”, a római vesszőnyalábot illeti, az történeti valóság, sokfelé látható az ókori műemlékeken. Így vált D'Annunzio, a költő, Mussolini protofasiszta elődjévé, igaz, hogy a nácizmust is egy akvarellművész alapította.
Mussolini 1922-ben megszerezte, majd 1925-től kezdődően diktátorként gyakorolta a hatalmat Olaszországban. Kevesen tudják, hogy a fiatal Hitler levelet írt Mussolininek, melyben iránta való csodálatát kifejezve, autogramos fényképet kért a Duce-től. Akkor nem kapta meg, később viszont barátság-gyűlölet kapcsolat alakult ki a két despota között. A nácik mikor kidolgozták a Harmadik Birodalom jelképrendszerét, fasiszta közvetítéssel sok mindent átvettek az ókori Rómából, így a római köszöntést is – melyet soha nem látott az ókori római világ.
Sokan igaz örömmel nézték és vették tudomásul Musk „római köszöntését”. Mert az pontosan olyan és azt jelenti, mint amire vágynak, attól függetlenül, hogy sokukat a hívek közül is majd maga alá temet a rendszer, már ahogy mindig lenni szokott a történelemben. Musk izgatott autizmusában őszinte gesztussal mutatta meg az egész világnak, hogy új idők jönnek. Ilyen értelemben nem is választhatott volna szimbolikusabb, sokatmondóbb gesztust.
Sokan viszont nem örülnek, és nem eufemizálnak: méghogy római köszöntés, Musk gesztusa ordenáré fasiszta karlendítés volt! Sokan szoronganak, félnek, mások bátran visszautasítják, hogy a fasizmus ismét megvesse lábát a mindennapokban. Remélhetőleg a nagy többség így gondolkodik. Mindenesetre Musk gesztusa valóban azt jelzi: új idők jönnek...
(Nyitókép: NEWS CENTER Maine YouTube-csatorna/képernyőmentés)
CSAK SAJÁT