A világ egyik fele azt suttogja, a másik fele pedig hangosan azon háborog, hogy Nicolás Maduro venezuelai államfő elcsalta a tavalyi elnökválasztásokat. Nem értem a csendes vagy a hangos felháborodást: hát persze, hogy elcsalta! A diktátorok csalnak, hazudnak, lopnak, ölnek. Nem is értem, miért tartanak egyáltalán választásokat? Az én „ideálom” egy olyan diktátor, aki nyíltan bevallja, hogy: „gonosz vagyok, csaló vagyok, cinikus vagyok és egyébként sem érdekel engem senki más ezen a világon, csak saját magam hatalma”. Persze a diktátorok nem beszélnek így, mert gyávák: Venezuelától Fehéroroszországig az állítólag elnyert szavazataik mögé bújnak mindannyian. Félnivalóan véreskezű, egyben megvetni valóan nevetséges figurák ezek.

Nézzük jól meg őket, mert nem kizárt, hogy a jövő a nyakunkra hozhat nekünk is egy ilyet. Ahogy a dolgok mennek manapság a világban, nem zárható ki ez a lehetőség. Érdekes és hajmeresztő egybeesésre bukkantam a neten a minap: egy korabeli fényképen Mussolini bepólyázott orral tart beszédet, mert előzőleg rálőttek. Kinek az orrát, kinek a fülét lövik el, de a zavaros beszédeket és tetteket mégsem úszhatjuk meg, úgy látszik.

Mennyire van felkészülve az euro-atlanti világ egy lehetséges amerikai elnöki diktatúrára? Semennyire. Nem is hiszi el, hogy lehetséges, ezért nincs veszélyérzete. Donald Trump ismét produkálja magát: Grönlandot és a Panama-csatornát, esetleg Kanadát is akarja. Minden lehetséges, sugallja. De nem ő az igazán veszélyes. Trump csak összevissza beszél, showman, ha úgy tetszik, nincs neki igazi hatalmi ambíciója. Tapsra és csodálatra vágyik, esze ágában nincs meredek fantáziáit megvalósítani. Az igazi veszélyt a környezetében kell keresni. Elon Musk és Peter Thiel Silicon Valley-beli techoligarchák biztatására választotta „running mate”-nek JD Vance-t alelnöknek. Ezek a minden gátlásukat vesztett kemény fiúk, adott esetben nem ijednek meg akár Trumpot sem félreállítani. Őszintén kezdek drukkolni Trumpnak, mert az alternatívák sokkal rosszabbak.

Nincsen elvetemültebb lehetőség, mikor a zseni cinikus üzemmódra kapcsol. A fiatalon szabadsághős Napóleonból így lett az egyik legvéresebb kezű diktátor. Trump szerencsére közönséges figura, egyáltalán nem zseni, de Elon Musk már zsenigyanús, van ok aggodalomra. Amit újabban az angol, illetve a német belpolitikában lerendez, az valóban hallatlan. Úgy randalírozik más államok közügyeiben, mintha otthon lenne, és állítja, hogy mindehhez joga van, mert óriási befektetésekkel vesz részt ezen államok gazdasági életében. A német elnököt, Frank-Walter Steinmeiert nyilvánosan – az általa tulajdonolt X-en, hol máshol? – ledespotázta (!), Scholzot, a német kancellárt pedig lehülyézte. Folyamatosan kötekedik Keir Starmer angol miniszterelnökkel, de még az amúgy hozzá nagyon is illő Nigel Farage-ot is már legszívesebben leváltaná a Reform UK éléről, mert az nem támogatja a brit társadalom felforgatására törekvő szélsőjobbos Tommy Robinson szabadon engedését.

Ez az ember nem tud viselkedni! Sem képletesen, sem a szó szoros értelmében. Persze ő zseni, ugyebár. És a világ leggazdagabb embere. Hogy ugrabugrált Trump elnök mellett-mögött a választási kampányban. Aki az elnökválasztási kampányba közel háromszázmillió dollárt befizet, megengedheti magának, hogy ugráljon. A megnyert elnöki választások után nem mint frissen kiválasztott elnöki főtanácsadó, hanem a saját feje szerint szabadon cselekvő vezetőként lépett fel: a republikánus képviselőket nyíltan megfenyegetve majdnem elérte, hogy az amerikai kormány pénzügyeit karácsony előtt lefagyassza, Trumpot is furcsa helyzetbe hozva ezáltal. Szerencsére volt közel negyven bátor republikánus képviselő, akik nem hagyták magukat Musk által megzsarolni. Egyes hangok már Elon Musk elnököt emlegetnek. Trump félig viccesen, de inkább komolyan kijelentette, hogy ő biztonságban van, hiszen Elon soha nem lehet elnök Amerikában, ugyanis nem ott született. Mindenesetre nem kétséges, hogy csak idő kérdése, míg Trump és Musk szakítanak. Két dudás egy csárdában Amerikában sem fér meg egymással, bármilyen nagy is legyen az a csárda. Az egyik dudásnak viszont számlálatlanul sok a pénze, akár megveheti az egész csárdát, a másik dudás csak eljátssza a szupergazdagot.

Meddig hagyja a világ, hogy annak leggazdagabb embere saját tulajdonaként tekintsen rá? Húsbavágó lesz, hogy erre a kérdésre a választ mihamarabb megtaláljuk. Elon Musk Alice Weidel AfD társelnökkel való másfél órás beszélgetése újabb sürgető alkalom erre. A beszélgetésből megtudtuk, hogy Hitler nem fasiszta, de szocialista volt, az AfD pedig egyáltalán nem szélsőséges párt és Németország utolsó reménysége – Musk szerint. Alice Weidel, egy Srí Lanka-i származású és azonos nemű partnerrel élő politikus, semmiképpen nem lehet szélsőséges és náci, állítja Musk egy néhány napja a Welt am Sonntagban megjelent véleménycikkében. Számára ez elég garancia. Csakugyan feje tetejére állt a világ. Anthony Blinken leköszönő amerikai külügyminiszter azzal mentegeti Muskot, hogy amerikai állampolgárként megilleti őt is a szabad véleményalkotás joga. Ez is így is van! Ami valamelyes különbség mégis, hogy a többi amerikai – és nem amerikai – állampolgárhoz képest Elon Musk 44 milliárd dollárért megvásárolta a Twittert, átkeresztelte a sokatmondó X-re, majd azon a saját és politikai partnerei egyoldalú véleményét terjeszti. Nem a szabad véleménynyilvánítással van tehát a baj, hanem azzal, hogy a pénz, a tőke mindent kisajátít és felvásárol. A kapitalizmussal van a baj, mely Elon Musk példáján demonstrálja, mennyire nem a demokrácia barátja, de az is lehet, hogy hamarosan már a nyílt ellensége.

(Címlapkép: SkyNews)