„Kivül-belől/ leselkedő halál elől/ (mint lukba megriadt egérke).” Vagy: „mint a gyerek/ kezében a csörgő csereg,/ ha magára hagyottan rázza.” És végül megkérdezem: „Mit kellene / tenni érte és ellene?” Hát nem csodálatos, hogy József Attila verse mennyire illik mai erdélyi magyar helyzetünkre? Szóval, így megy ez, pontosabban nem mehet ez így tovább, uraim!… Stop!

Stop, Simion! Mások szerint: stop, Simion? A Birodalom perifériáján összeáll a kép: a szuverenisták kezet nyújtanak egymásnak. Aki azt hiszi, hogy a szuverenisták egyben meggyőződéses nacionalisták is, az téved. (Zárójelben, megjegyzem: nincsen rosszabb, mint a szuverenista bőrbe bújt nacionalista!) A nacionalisták – lehet, hogy mára már részben meghaladott eszközökkel – mégis nációjukat, vagyis hazai, illetve a haza határain kívül rekedt – nemzeti kisebbségek és a diaszpóra – véreiket tartják a legtöbbre, így támogatásra, védelemre érdemesnek. A szuverenisták a centralizált globalista birodalomból kívánják kihasítani maguknak a lehető legnagyobb szeletnyi hatalmat, és folyton hangoztatják, hogy nekik senki ne mondja meg, hogy hogyan éljenek, ebből kifolyólag ők sem mondják meg másoknak, mit tegyenek, és még saját véreiket terrorizáló szomszédjaik dolgába sem szólnak bele többé. Megváltozott prioritásaikat felismerve, gond nélkül átértelmezik, hogy ki az ellenség és ki a barát, így mindenki barátjuk, aki a számukra annyira kívánatos Keleti Periférikus Szuverenista Közös Ambíció európai „Birodalmat” felforgató projektjének része. Madarat tolláról, embert barátjáról, no comment.

De ne sokat filozofáljunk, mert ég a ház! Ilyenkor nincs idő sokat spekulálni, elemezni, finomkodni, esetleg demokráciáról meg jogállamról értekezni. Ég a ház, mert ránk gyújtották, gyorsan meg kell ragadni hát a vedreket, emberláncba felsorakozni és kioltani a tüzet. Ha csak néhány ember kiáll a láncból, vége, leég a ház. De miért állna ki csak egyetlen ember is? Hiszen a mi házunk, a mi otthonunk ég! Azokat pedig, akik nem segítenek nekünk a bajban a tüzet kioltani – megtehetnék, vízzel tele a ciszternájuk! –, arra kérjük, hogy hallgassanak, ne zavarjanak, hagyják békén az erdélyi magyarságot, hogy az minden figyelmét és erejét a tűz oltására fordíthassa.

Sikerülhet a tüzet kioltani, házunkat megmenteni? Nem tudjuk, de tegyünk meg mindent, és tisztességgel próbáljuk meg. Ha pedig mégis leégne házunk, ne essünk kétségbe – kalákában újat fogunk építeni…

(Nyitókép: Maros megyei RMDSZ)