Kisfiúként nem értettem, miért áll vigyázzba édesapám, amikor egy nagy világversenyen felhangzott az a himnusz, noha csak mi hárman voltunk odahaza. Sokáig nem értettem, miért mondja azt édesanyám, hogy legszebb református fohászunk az énekeskönyv 52. éneke, amikor azt ki is hagyták az énekeskönyvből. Mert azt ha hangosan tilos is énekelni, a lélekből szól – válaszolta firtatásomra.

Ma, amikor minden ünnepen elhangozhat a magyar himnusz, ugyanazt érzem: a lélek hangján szólal meg.

Ma Kölcsey Ferenc Himnusza 200 éves. Ezen a napon, 1823. január 22-én érezte befejezettnek költeményét, s datálta azt.

Kölcsey úgy halt meg 1838-ban, hogy egy percig sem érezte: költeménye egyszer minden magyar által ismert nemzeti himnusz lesz. A klasszicista költő sem tartotta sikeres versének a Himnuszt, nem is sejtette, hogy a nemzeti romantika mestermunkáját alkotta meg benne.

A Szépliteraturai Ajándék című folyóirat 1821-ben megjelent számát Kölcsey Ferenc szatmárcsekei otthonában, magánytól körülfogva olvasta. A lap négy verset közölt egy akkor még ismeretlen XVI. századbeli magyar költő, Balassi Bálint istenes énekeiből. Az Oh szegény megromlott s elfogyott magyar nép… kezdetű költemény ihlető erővel hatott rá. Elhívásként érezte a vers záró sorait:

„Ó, kedves nemzetem, hazám, édes felem,
Kivel szerelmetes mind tavaszom, telem,
Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem;
Nálad, hogy szeretlek, legyen e vers jelem!”

A versről mára kiderült, hogy nem Balassi szerzeménye, azt tanítványa, Rimay János írta. Kölcsey azzal a tudattal ült le a Himnusz megírásához, hogy a végvári vitéz Balassi felhívásához csatlakozik, amikor Istent kéri, hogy a vérzivataros századok, megannyi balsors és baljós előjel ellenére árassza ki kegyelmét, hisz egyedül csak ő mentheti meg a nemzethaláltól a magyart.

A verset valamikor 1822 végén kezdhette írni, a Himnusz mai születésnapja a végleges verzió letisztázásának az évfordulója. Megjelenéséig öt évet kellett várni. Mivel Kölcsey nem tartotta sikerült versnek a Himnuszt, nem a saját lapjában, a Minervában közölte – amelynek kiadói igényei közt az szerepelt, hogy „aki nem nekünk valót ír, tömje vagy a zsebjébe vagy a Tudományos Gyűjteménybe, vagy az Aurórába és Zsebkönyvbe” – hanem Kisfaludy Károly Aurórájában.

A Kölcsey halála után kibontakozó kultusz járult hozzá, hogy a Himnuszt egyre többen idézték. Ennek ellenére, amikor 1843-ban Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója kitalálta, hogy az osztrák Gotterhalte vagy a brit God save the King mintájára a magyaroknak is legyen néphimnusza, nem Kölcsey művére gondolt. A Nemzeti Színház Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére írt ki pályázatot. Egy évvel azután, 1844. február 29-én új pályadíjat tűzött ki a Nemzeti Színház Kölcsey Ferenc  Himnuszára.

Különleges helyet foglal el a világ himnuszai között a magyar: világi hatalom előtt nem késztet főhajtásra, és nem is gyújtó hangú induló, felbujtó hangú harci dal más népek ellen, hanem egy nép mélyből jövő segélykiáltása.

Isten jókedvébe ajánlja a magyart, akit Tündérkertjébe vezetett, s aki védte a földi édent élete árával is.

Szimbolikus az is, hogy a Himnusz születésnapja a magyar kultúra napja is egyben.