Embargó

Közel egy hónapja tartó találgatás, üzengetés, pellengére állítás után megszületett az Európai Tanács határozata a VI. embargós csomagról, amelynek bevezetésével az ukrajnai orosz katonai előrenyomulást kívánják megakadályozni. Úgy kalkulálnak ugyanis Brüsszelben, hogy ha Oroszország nem jut pénzhez kőolajának értékesítéséből, leáll a hadigépezete és visszavonulásra kényszerülnek.

Ma éjjel végre megszületett a döntés. Ráadásul konszenzussal. Életbe lép az olajembargó, ám a vezetékeken továbbra is érkezhet az orosz olaj Európába. Magyarország nemzeti érdeke tehát érvényesült, és Európa akarata is. Hogy ez az akarat egybeesik-e az európai érdekkel, ez ma még nem válaszolható meg.

Magyarországnak sikerült egy olyan megegyezést kierőszakolnia, amellyel sikerült elhárítania a totális olajembargót, amely a közép-európai országok gazdaságát padlóra küldte volna. Németország, Csehország, Szlovákia is megnyugodhatott a magyar ellenállás sikere láttán.

Az Európai Tanács kompromisszumos megoldása egyben azt is jelzi, hogy az európai közösség az utóbbi évtizedben elharapózó ideológia vezérelt szabályozási gyakorlatról lemondva, a közös érdekek mentén döntött.

Erre utal a Magyarország barátjának nagy jóindulattal sem nevezhető Mark Rutte holland miniszterelnök a hétfő-keddi EU-csúcs első napjának végén tett nyilatkozata: „Azt gondolom, hogy a teljes kép megértéséhez el kell ismernünk, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország nehéz helyzetben vannak, mert orosz olajat használnak, a finomítóik pedig csak ezzel a bizonyos nyersolajjal működnek. Ebben az értelemben tehát szerintem igazuk van...”

Hogy mi lehet a következménye az embargónak azt történelmi előzményeket kutatva vázolhatjuk.

49 éve, 1973-ban az arab olajtermelők globális válságot robbantottak ki  úgy, hogy az olaj hordónkénti árát három dollárról tizenkét dollárra emelték, ugyanakkor betiltották az olajexportot több gazdaságilag fontos országba, köztük az Egyesült Államokba, valamint Nyugat-Európa országaiba. A négyszeres áremelkedés súlyos gazdasági gondokat okozott. Jelentős mértékű recessziót hozott magával, amit meredek infláció követett. Noha többen úgy vélték, hogy a válság hatásai nem fognak átterjedni a „nem büntetett” országokra, viszont az gyorsan világméretű lett.

Bár a válságot okozó embargót nem sokkal később feloldották, az olajárak rekordmagasságban maradtak, ami egészen a '90-es évek végéig éreztette hatását, gazdasági stagnálásához vezetett.

A két olajembargó között párhuzamok vonhatók. Évtizedekig tartó válság várhat ránk – kockáztatják meg egyes közgazdászok. Bárcsak tévednének!

(Címlapkép: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?