Angela Merkel másfél évvel ezelőtti távozásával mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Európa vezető nélkül marad. A különböző európai uniós intézmények élén ideig-óráig megjelenő, senki által nem választott, általában saját országaikban mellékvágányra került, s olcsó politikai egyezkedések, kompromisszumok révén pozícióhoz jutó figurák a különböző zászlók melletti pózoláson, semmitmondó állásfoglaláson kívül sem másra nem alkalmasok. Ezzel is tisztában van a nemzetközi diplomácia. Az utóbbi két-három évtizedben joggal Európa motorjának nevezett Németország új, szociáldemokrata kancellárjának szürkesége úgyszintén köztudott volt, Olaf Scholz pedig pontosan azt a formát hozta, amire számítottunk tőle. A koalíciós kényszer miatt külügyminiszteri poszthoz jutott zöldpárti Annalena Baerbock egy időre a felejtős kategóriába helyezte a német diplomáciát.

Emmanuel Macron tudatosan készült az új feladatra. Nem volt kérdés, hogy Merkel lelépése után a francia elnökre érdemes figyelni, ha Európáról van szó. Mit tudtunk Macronról? Elkötelezett globalista, aki egy liberális föderalista uniót tart a legjobb megoldásnak, s ennek érdekében kíván politizálni. Közben azért kiderült róla, hogy vérbeli francia vezető, azaz Franciaország gazdasági, külpolitikai érdekeinek érvényesítését ideológiamentesen hajlandó és tudja is érvényesíteni. Eredményességben egyelőre elmarad Merkeltől, a pragmatikus diplomáciát viszont meglepően merészen járatja csúcsra.

Ez erős, önálló Európa szorgalmazása szép politikusi célként hangzott Oroszország Ukrajna elleni agressziója előtt, azt követően viszont már államférfiúi bátorságra és vízióra is szükségük volt azoknak, akik a háborús helyzetben természetes szövetségesi együttműködés mellett sem adták fel azt a projektet, amely Európát kimozdítja az Egyesült Államok irányítása alól. Macron nyilván számított arra, mit kap a fejére, miután olyan kijelentéseket tett, hogy az Európai Uniónak nem kellene az Egyesült Államokat, de Kínát sem követnie a tajvani kérdésben. „A mi prioritásunk nem az, hogy alkalmazkodjunk mások menetrendjéhez a világ minden térségében”, „Európa feladata a stratégiai autonómiájának a megalkotása”, „vazallusokká válunk, miközben lehetnénk a harmadik pólus, ha marad néhány évünk megalkotni azt” – mondta egyebek mellett Macron egy olyan politikai és médiakörnyezetben, amelyben azonnal árulónak bélyegeznek meg mindenkit, aki nem tartja a ritmust az új világrendért szövetkezők ellen fellépő Washingtonnal.

Macron olyan kiszámíthatóan került célkeresztbe, hogy az egyenesen unalmas. Miután mégiscsak Európa vezető politikusáról van szó, a karaktergyilkossággal még kivárnak a háborús láz miatt mindent feláldozni kész alkalmazkodók, de ez is csak idő kérdése. Lesz még a francia elnök antidemokratikus, népellenes és populista is. Az amerikai titkosszolgálat már rendezgeti a Macron-dossziét, úgyis a kiszivárogtatás időszakában vagyunk. Láthatunk még óvatosan, vagy épp sietve visszatáncoló Macront is. Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy most nagyon sok európai kancelláriában kezdtek el csendben szurkolni a francia elnöknek.