Zászló, háború

Kárpátalján, Munkácson és környékén nem álltak meg a turulszobor eltávolításánál. A háború kellős közepén, az áramhiánnyal megkeserített hétköznapokon az ukrán nacionalisták továbbra is a magyarokkal foglalkoznak. A Munkácsi kistérség magyarlakta falvainak közintézményeiről eltávolították a magyar nemzeti zászlókat. Olyan település is volt, ahol az akcióhoz a rendőrséget is be kellett vetni. A Kárpátalja.net beszámolója szerint Fornoson és Dercenben a helyi intézmények, így az iskolák, óvodák vezetői arra kaptak utasítást munkácsi feletteseiktől, hogy távolítsák el intézményeknek otthont adó  épületekről a piros-fehér-zöld lobogót. Valamiféle rendeletre hivatkoztak, amiről senki nem tudott. Munkács város magyar intézményeiről már korábban lekerültek a nemzeti színű zászlók.

A kárpátaljaiak szerint helyi rendeletről lehet szó, egyelőre ugyanis csak a munkácsi kistérségben köszöntött be a zászlótlanítás. Ukrajna törvényei nem tiltják a nemzetiségek szimbólumának használatát, a magyar zászlók az utóbbi harminc évben cseppet sem zavarták az ukránokat. Nemrég az Antena 3 hírtelevízió készítette riportot románlakta ukrajnai vidékeken. A téma a brutálisan diszkriminatív oktatási törvény volt, a felvételeken ugyanakkor visszatérő elemként jelentek meg a piros-sárga-kék trikolórok az állami iskolák bejáratánál, az épületek homlokzatán.

Az ukránok és az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek az orosz agresszió kezdete óta egy olyan drámát élnek meg, amit senki nem kíván legádázabb ellenségének sem. Hogy eközben a többségiek elérkezettnek látják az időt a háborúban semmiféle szerepet nem játszó nemzetiségek megalázására, a frusztráltság agresszív tüneteit jelzi. Talán azoknak a magyaroknak is feltűnik ez, akik még mindig a különböző formájú kis kék-sárga zászlócskák feltüntetésével fejezik ki szolidaritásukat a megtámadott Ukrajnával.

A zászlós hírekről értesülve az is eszembe jutott, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak nemcsak azért könnyű, mert senki sem lövi, vagy fenyegeti bombázással lakóhelyünket, hanem nemzeti színű lobogónk tökéletesen felügyelt hiánya miatt is. Minket nem érhet a kárpátaljai magyarokéhoz hasonló trauma zászlóügyben. Mifelénk legalább fél évszázada ügyelnek arra, hogy még véletlenül se kerüljön közintézményekre magyar vagy székely zászló. Vajon észrevették-e a román politikusok, hogy Ukrajnában az utóbbi évtizedekben, de - a mostani, egyelőre csak Munkács környékére kiterjedő magyarellenes akciókat leszámítva - még a háborús állapotok közepette is természetes a nemzetiségek szimbólumainak használata közintézményeken is? A miniszterelnökként a székely zászló esetleges kitűzése kapcsán valami akasztós halandzsát előadó Mihai Tudose járt-e az utóbbi harminc évben Ukrajnában, a piros-sárga-kék trikolórt a legkülönbözőbb állami közintézményeken szabadon használó észak-bukovinai vagy csernyivci románok körében?

Ha majd az ukrajnai románokat is eléri az ukrán sovinizmus zászlótiltó epizódja, fellép-e az intézkedés ellen Klaus Iohannis és Bogdan Aurescu? Arra tippelek, azonnal eszükbe jut majd Erdély, a Székelyföld, a magyar és a székely zászló, na meg az „európai normáknak messzemenőkig megfelelő” román kisebbségpolitikára való örökös hivatkozás. Aztán taktikusan csendesre váltanak az Ukrajnában élő nemzettársaik ügyében.

(Fotó forrása: Munkács/Facebook)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?