Erika López Prater (képünkön) a minnesotai Hamline Universtity docense – volt. Vallástörténeti előadásokat tartott a szóbanforgó egyetemen. Ma már nem tart. Időközben ugyanis eltanácsolták az egyetemről. A bűn, melyet elkövetett, az volt, hogy az egyik kurzuson – magától értetődően, vélhetnénk mi, keresztények – Mohamednek, a muszlim vallás alapító prófétájának képét is bemutatta hallgatóinak. Mint szakavatott tudós, tudatában volt annak, hogy a muszlim hit bizonyos irányzataiban a híveknek tilos ránézni a profétára, megkérte tehát azokat a diákjait, akiket a látvány sérthetne, arra az időre, amíg kollégái – akárcsak a Zeusz, Buddha, Jézus ábrázolásokkal a Mohamedről készült portréval megismerkednek, a vallási tilalom megszegésével járó érzelmi megrázkódtatástól megkímélhessék magukat, kapcsolják ki komputerieket.

Erika tehát minden szabály szerint helyesen járt el.

Ennek ellenére muszlim diákjai közt mégiscsak akadt egy kislány, nem is akárki, a Muszlim Diákszövetség elnöke, aki (bármily paradox a megnevezés) a mérsékelten szélsőséges beállítottságú Muszlim Testvérek „felekezetének” tagjaként a tanárnőt az egyetem vezetőségénél szabályszerűen feljelentette. A vád: muszlimofóbia. S nem maradt meg a feljelentés mellett, elnöki tekintélyét kihasználva, a muszlim diákok túlnyomó többségét is maga mögé állította, s egyfajta hecckampányt is kezdeményezett a tanárnő ellen. Azzal érveltek, hogy a tanárnő a legsötétebb szellemi vétséget követte el. Az Amerikában manapság uralkodó progresszív ideológia nézőpontjából ugyanis az iszlámot ért sérelem –  mivel az iszlám egy elnyomott kisebbség vallásának számít – a közösség minden tagját a rasszizmus áldozatává teszi.

A „rasszizmus” pedig Amerikában annyira súlyos vád, hogy annak ódiumát egy közéleti szereplő nem vállalhatja. Az egyébként magánvállalkozásként működő egyetem elnöke, Fayneese S. Miller e-mailjén tudatta, hogy a muszlim hallgatók érzelmei iránti tisztelet ebben az esetben fölötte áll a szólásszabadságnak. Melyre a tanárnő – szakmai szempontjainak felsorakoztatását követően – végső mentségül hivatkozott.

Ezt követően a tanárnőt felkérték, hogy a jövőre vonatkozóan szüntesse be a szóban forgó előadássorozatot. És lőn.

Könnyen úgy is tekinthetnénk, hogy ez egyetlen, nem túlságosan jelentős vidéki magánegyetem belső ügye, melynek tulajdonosai anyagi megfontolásokból is kénytelenek a muszlin szélsőségesek előtt kussolni. A dolognak tehát nincs különösebb jelentősége. Csakhogy ez a jelenség az angolszász világban egyáltalán nem számít kivételes esetnek. A történésekről a New York Times is tudósított, melynek korábban a szerkesztőség vezetősége iszlamofóbia vádjával már két – egyébként megbecsült munkatársát is – kénytelen volt eltávolítani.

Ez előtt a háttér előtt a tanárnő mellett a szélsőséges muszlim álláspontot elutasító muzulmánok egy része is kiállt, s az ügyből országos botrány kerekedett. Voltak, akik tüntetéseket szerveztek, s 10 000 aláírással is tiltakoztak az eljárás ellen. Ismét szóba került a dzsihadisták által megerőszakolt és rabságban tartott Nobel-díjas Nadia Murad esete, aki szintén kénytelen volt lemondani a torontói egyetemen tervezett előadását. Ahogyan Samuel Paty franciaországi tanár meggyilkolása is, aki – a szólásszabadság vitathatatlan nyugati értékként való dokumentálásának jegyében – tanítványainak az iszlamisták terrorakciójának áldozatává vált Charlie Hebdo című szatirikus lapból mutatott be Mohamed-karikatúrákat.

Két másik tanárt hasonló okokból rendőri védelem alá kellett helyezni.

Tehát még csak nem is pusztán amerikai ügyről van szó. És a jelenség korántsem korlátozódik a muszlim vallásra. Németországban is a napokban fogadtak el egy „feljelentési klauzulának” parafrazált törvénymódisítást, mely lehetővé teszi bárkinek az elbocsátását, aki negatívan nyilatkozik Európáról, az ukrán kisebbségek helyzetéről, az LMBTQ-ideológiáról, vagy akár csak azt állítja, hogy a házasság egy férfi és egy nő közti természetes kötelék. Sőt, ha valakinek valamely egyéb okból kifelé áll a szekere rúdja, a dolgok „tisztázódásáig” saját várható elbocsátását is elodázhatja…

Hogy ez az őrültség előbb-utóbb hozzánk is beszivárog, alig férhet hozzá kétség, hiszen a hatalomnak (az államinak és a privátnak egyaránt) érdekében áll, hogy szabadabban (vagy akár szabadon) rendelkezhessen beosztottjai sorsáról. Azaz kedve szerint tisztogathasson, ha szükségét érzi. Persze továbbra is javíthatatlan naiv az, aki úgy véli, a minket, nyelvi-kulturális kisebbségeket ért akár legdurvább bántások ódiuma is fölötte állhat a többségi „szólásszabadságnak”, és aki minket sért, az az idegengyűlölet bűnébe eshet.

No, nem. Ahogyan románul mondanánk: asta e altă mâncare de pește... 

(Kép forrása: chronicle.brightspotcdn.com)