Aki Romániában él, az jó, ha nem feledkezik meg a román közmondásokról. Például arról, amely szerint, aki megégeti a száját a kásával, az megfújja a joghurtot is.

Így aki az elmúlt választási kampányok idején a száját tépte, hogy áruló, aki nem akarja végképp erradikálni a vörös pestis, aki nem szavazza meg Klaus Iohannist, az utókommunisták elleni harc rettenthetetlen bajnokát, aki nem a liberálisokat vagy azokat válassza, akik egyszerűen nevükkel is hirdették, hogy ők jelentik a megmentést, az most jól leszívta,  engedheti ki a gőzt.

Mert a hihetetlen megtörtént. Klaus Iohannis és a Nemzeti Liberális Párt koalícióra lépett az ősellenséggel, a politikai ragtapaszokat felkínáló vörös keresztes – dehogy pestises! – Szociáldemokrata Párttal.

Ama előbb említett népi bölcsességre emlékezve, mindaddig nem kezeltem tényként a nagykoalíciós kormány létrejöttét, míg el nem kezdődött a miniszterjelöltek meghallgatása.   

Most már biztosan elmondható, hogy létrejött a nagy összeborulás: a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt békejobbot nyújtott, és közösen kormányoznak.

Hogy meddig? Fölösleges ezt firtatni, jóslatokba lehet bocsátkozni, de minek? Valószínű addig, míg az SZDP érdeke ezt kívánja, s amíg Marcel Ciolacu át nem veszi a kormánybotot a liberálisok miniszterelnökétől, Nicolae Ciucától, ez az érdekük.

A liberálisok nem töprenghettek el hosszú távú céljaikon, a Iohannis– Câțu páros – mögöttük a magukat Nyertes Csapatnak titulálókkal – olyan helyzetet teremtettek ugyanis, hogy az NLP hatalmon maradása jelenthette egyetlen lehetőségüket a Nagyreccs elkerülésére.

Florin Câțu alig pár nappal pártelnökké választása után a politikai pálya szélére sodródott. Bele kellett egyeznie, hogy az a Nicolae Ciucă tartalékos tábornok legyen a koalíció miniszterelnöke, akit korábban Klaus Iohannis javasolt az esélytelen kisebbségi kormány élére.  

Klaus Iohannis – Florin Câțu, az NLP mellett – a vesztesek toplistájának harmadikja. Hiába igyekezett diszkrét bájjal úgy bejelenteni a miniszterelnök személyét, hogy ő csak elfogadja a koalizálni kívánó pártok közös jelöltjét. Ez az ő műve. Az Énparlamentem, az Énkormányom hatalmi gócból Iohannisnak csak az Énminiszterelnököm maradt. Ő is csak 2023 májusáig.

Az SZDP-ellenes hadjárat pedig semmivé lett.

Az Énpártom NLP ki van szolgáltatva az SZDP-nek. Ezt látszik alátámasztani, hogy ugyan lemondott a kormányfői tisztségről, az SZDP a kormányfőtitkárságon keresztül ellenőrizheti a miniszterelnököt, s a politikai hatalmat szavatoló pénzes minisztériumok is szociáldemokrata vezetés alá kerültek.    

Egyet kivéve. A Fejlesztési Minisztériumot. Amit egyes liberálisok szerettek volna maguk is megkaparintani, noha biztosították az RMDSZ-t hogy megtarthatja a három, eddig is birtokolt tárcát.

A kormányválság idején mindvégig okosan hallgató, a válság megoldását sürgető érdekvédelmi szövetség elnökének határozott kiállása, s az SZDP támogató nyilatkozata – Ha az RMDSZ kilép a koalícióból, megyünk mi is! – jobb belátásra bírta a liberálisokat.

Akik talán azt is megértették, hogy nem ők diktálnak már ezentúl a kormányban.  

Az RMDSZ-nek törekednie kell a kormánystabilitás fölött őrködni. Hiszen az ország stabilitásának az újabb kormányválság elkerülése a feltétele.

Zűrzavaros időben vállalkozik közös kormányzásra a két ősellenség, amikor az országnak, lakosainak egyre súlyosabb gazdasági gondokkal kell szembenéznie. Szárnyal az infláció, egyre mélyebb az ikerdeficit, hatalmas az államadósság, a bérek, nyugdíjak kifizetése veszélyben.

Talán a pártok vezetői is megértik, hogy az egymás megsemmisítésére pazarolt energiákat más irányba kell kanalizálni. Mert mint a román közmondás tarjta: Lám, hová ütsz, és mi reped!

(Címlapfotó: Agerpres)