banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A kettő kevesebb, mint az egy

Olyan már volt, hogy a kormány ellen a kormánypárt nyújtson be bizalmatlansági indítványt. Az elmúlt 30 év során azonban még soha nem fordult elő, hogy a kormány ellen egyszerre két bizalmatlansági indítványt is benyújtsanak.

Ma délután a Képviselőház és a Szenátus együttes plénuma előtt felolvasták a Szociáldemokrata Párt indítványát.

Az indítvány minden lényeges eleme megtalálható annak címében. „Megállj a szegénységnek, a drágulásoknak és a büntetőügyeseknek. Le a Cîţu-kormánnyal!” Az első mondatában a romániai lakosság óhaja áll. Ki tudja, teljesül-e valaha? A második felében az SZDP akarata sejlik fel. Az időpontot nem jelölték meg. Ugyanis világos, hogy a Cîţu-kormánynak befellegzett már hetekkel ezelőtt. Az SZDP tartja lélegeztetőgépen addig, amíg a céljaikat szolgálja. Talán tavaszig.

Klaus Iohannis is tudja, hogy pártfogoltja eljátszotta minden hitelét az USR–PLUS szövetség előtt, sőt a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja előtt is, márpedig a támogatásuk nélkül nincs esélye a jobbközép kormánykoalíciónak. A balközépnek sincs, még akkor sem, ha a szélsőballal összeáll. Az USR–PLUS pedig nem köpheti szembe választóit átállva az általa és szavazói által a sötét oldalnak tartott balra.

A két bizalmatlansági indítvány – bármily paradoxonnak hangzik is – kevesebb mint az egy. Lehetőséget nyújt Florin Cîţunak, hogy alkotmányossági óvást nyújtson be ellene. Még ha erőltetett indokkal is: mert a másodikként benyújtott indítványt szavazták meg először.

Az SZDP meg nem bánja, ha ügyvivő kormányként a Cîţu-kormányra zúdul télen a népharag.

Amúgy a bizalmatlansági indítványtól – ha nem hazudik magának – az SZDP sem remélheti az előrehozott választások kieszközölését. Ha pártként jól is jönne, az egyes párttagoknak nem esne jól lemondani a biztos mandátumról.

A válság ismét bebizonyította, hogy az ország érdekeinél fontosabb az egyéni érdek. Miként azt is, hogy az államfő – akinek kezében lenne a megoldás – eltévedt a demokrácia sűrűjében.

Kapcsolódók

Kimaradt?