2000 decemberében a Lincoln Way-en szolgálatot teljesítő rendőrök egy piros Ford Probe-ra lettek figyelmesek, amely változó sebességgel az úton kígyózva haladt. Megállították, a gépkocsivezetői ülésen a fiatal sofőr mereven bámult maga elé, s felszólításukra képtelen volt elvégezni a józansági tesztet. A gyors szondázás 0,100-as alkoholtartalmat mutatott ki a vérében, a később elvégzett Datamaster-teszt 0,161-es szintet mutatott. Iowa államban a megengedett alkoholszint 0,08.

Az iowai hatóságok őrizetbe veszik a szabálysértőt, 1950 dolláros óvadékot szabnak meg, ám a Romániából az Egyesült Államokba tanulmányi útra érkezett Florin Cîţunak nincs annyi pénze, hogy kifizethesse. Ezért megfellebezi a döntést, az első tárgyaláson nem jelenik meg, mert időközben karácsonyra hazajön Romániába.

Visszatérve Iowába – valószínűleg romániai tanácsadóira hallgatva – ártatlanak vallja magát és összeakaszkodik az igazságszolgáltatással.

2001. január 18–24. között részt vesz az Ittas Vezetők Rehabilitációs programjában. Február végén jobb belátásra tér, elismeri, hogy hibázott. Február 26-án megszületik a bírósági döntés: 1300 dollár pénzbírságra és 2 nap letöltendő börtönre ítélik, amelyet a Story County börtönben tölt le.

Húsz év múlva az immár miniszterelnök fejére olvassák, hogy bűnöző, ezért le kellene mondania.

Szó sincs róla, ezért nem kell lemondania, hiszen valóban súlyos vétséget, serious misdemeanourt követett el, de nem olyasmit, amit az amerikaiak felony-nak hívnak, vagyis bűncselekménynek. Nem ölt, nem erőszakolt meg és nem rabolt ki senkit.

Csak „hazudott”, azaz nem vallott be semmit. Elhallgatta. Lelkesen bólogatott, amikor Iohannis elnök kikelt azok ellen, akiknek meggyűlt a bajuk az igazságszolgáltatással. És hagyta magát pénzügyminiszterré, majd miniszterelnökké kinevezni Iohannis által.

A bársonyszékben ülve pedig a tiszta és fennkölt politikus képében tetszelegve, politikai ambícióit nem palástolva, elhatározta, hogy kinyírja Ludovic Orbant, a pártelnököt, akinek egyébként fulmináns emelkedését köszönheti.

Most magyarázkodni kényszerül, de most sem hazudtolja meg arrogáns önmagát. Egy nappal azután, hogy azt mondta, Romániában nincsenek kicsi fizetések, a társadalom 1 százalékának egyenesen magas a jövedelme, azután, hogy nagyképűen kijelentette: nem tudja, mennyi egy vekni ára, ő ugyanis nem eszik kenyeret, így reagált az iowai-botrányra:

„Érdekes, hogy négy választás alatt, mikor a SZDP-vel mérkőztünk, nem került elő ez az információ, csak most, amikor belső választások vannak a liberális pártban.”

Sok szempontból sántít ez a mentegetőzés.

Elsősorban azért, mert magának Cîţunak kellett volna beszélnie az iowai esetről, ha politikai karrierje előtt beismeri, még növelhette volna is hitelességét, és nem hozta volna nehéz helyzetbe a minden törvénysértők ellen ádázul harcoló politikai támogatóját, Iohannis elnököt.

Névtelenül sem kellett volna megvádolnia liberális párttársait, hogy az ő akciójuk a húsz évvel ezelőtti botrányos eset felmelegítése. Az esetleges utalás Ludovic Orbanra, mint szivárogtatóra sem ér. Orban semmit nem nyer és sokat veszít a leleplezéssel. Főként azzal, hogy beismerte, egy kattintásnyira volt az igazság Cîţu ügyében. Beismerte ezzel azt is, hogy leellenőrizetlenül vesznek be bárkit a pártba. Ha pedig mégsem, ha Orban előzetesen tudott Cîţu szabálysértéséről, az információt pedig eltette aduásznak egy majdani személyes konfrontáció idejére, nos, az is diszkvalifikálja Orbant.

Nem, nem kell lemondania Florin Cîţunak azért, mert ittasan vezetett. Hiszen fiatal doktorandusz volt akkoriban, nem regnáló politikus. (Olteán Csongor esetével ezért nem összehasonlítható.) Romániában különben is oly ritka a tisztességes politikus, mint a fehér holló. Ezért is lenne fontos, hogy a főkormánypárt elnöke támadhatatlan személy legyen.

A húsz évvel ezelőtti történet és utóélete sajnos bizonyítja: erre esély sincs.