A napokban két brutális gyilkosság rázta meg az amerikai közvéleményt: egy 23 éves ukrán menekült lány, Iryna Zarutska megkéselése egy vonaton, valamint Charlie Kirk, a MAGA konzervatív mozgalmár és médiaszemélyiség agyonlövése egy utahi egyetem nyilvános eseményén. Mindezen gyilkosságok után újfent napirendre került a fegyvertartás kérdése az Egyesült Államokban, ugyanakkor egyáltalán nem valószínű, hogy bármilyen változás álljon be ebben a tekintetben. A fegyvertartás joga az Egyesült Államok alkotmányában van rögzítve szabadságjogként 1791 óta, vagyis lényegében kőbe van vésve. Nagyon sokan nem értik az amerikaiak megrögzött ragaszkodását a fegyverekhez, azonban ennek szerves kulturális és történelmi okai vannak. Ezeket tárom fel ebben a jegyzetben, valamint a gyilkosságok mögött álló társadalmi okokra is kitérek.

Az amerikai egyéni fegyverkultúra eredete

Európában az egyéni fegyvertartás a középkor óta csak a szabad és kiváltságos osztályok kizárólagos joga volt. A feudalizmus rendszere nem engedélyezte a parasztok, jobbágyok vagy más alávetett személyek számára a fegyvertartást, ugyanis a rendszer csak így volt fenntartható. A kontinentális Európában tehát a fegyverhasználat kizárólagos joga leginkább a nemeseké volt, akik a társadalomnak csekély kisebbségét alkották.

Ezzel szemben, amikor Amerikát felfedezték, ott az európaiak egy olyan világgal szembesültek, ahol a törzsi társadalmak tagjaira nagyfokú szabadság és individualizmus volt jellemző, a harci kultúrát mindenek elé helyező és glorifikáló társadalmak keretein belül. Kevéssé ismert tény, hogy az amerikai alapító atyák szemei előtt nemcsak a római köztársaság ideálja lebegett, hanem az irokéz konföderáció modellje is. Az amerikai szabadságjogok túlnyomó része tehát az amerikai őslakosok individualista mentalitását tükrözi, annak kulturális lenyomata. Továbbá, az Egyesült Államokat fegyverrel hozták létre. A nyugatra tartó telepesek csakis fegyverek birtokában voltak képesek azt az országot létrehozni. Fontos különbség az európai hódításokkal szemben, hogy míg az európai hódítások általában szervezett háborúk keretében zajlottak, az amerikai „Manifest Destiny” egyéni, pontosabban családi alapon történt. Gondoljunk arra, amikor az amerikai telepesek puskákkal a kezükben, szekérkaravánokkal, önszervező módon mentek nyugatra új földeket elfoglalni.

Summa summarum: az egyéni fegyvertartás és fegyverhasználat olyan kulturális jelleg, amire maga az ország épül, és a civil kultúrának szerves része. Az, hogy ez mennyire így van, mutatják azok az ironikus mémek, melyek Kirk fegyvertartással kapcsolatos mondait idézik, miszerint az ezzel járó halálesetek sajnálatos járulékai a fegyvertartáshoz való jognak. Kirk tehát maga is egyértelműen (ahogy az amerikai konzervatívok túlnyomó többsége) fegyverpárti volt. A fentiekre azért tartottam fontosnak kitérni, hogy érzékeljük, miért nem járt sikerrel egyetlen amerikai kormányzat sem, amikor időnként felvettették a fegyvertartás különféle szabályozásának – egyébként nagyon is jogos – kérdését.

A fegyverkultúra, mint anakronizmus a 21. században

Steven Pinker nagyszerű könyve az erőszak hanyatlásáról nagyon jó feltérképezése annak, hogy a modern társadalmak többségéből hogyan tűnt el a mindennapos erőszak. Pinker könyvének egyik következtetése, hogy a társadalmak modern kori erőszakmentességének fő tényezői többek között az emberek bizalma a jogállamiságban, az állami erőszakszervezetekben, az igazságszolgáltatásban, valamint a társadalmak bizonyos fokú feminizálódása, pontosabban a „férfiasnak” tartott erőszakos reakciók nevelés általi semlegesítése.

Érdekes módon Kirk mozgalmának pontosan ez volt az egyik sarkalatos pontja: a fehér amerikai férfiak önkifejezési terének a hiánya és társadalmi leértékelődésük. Ő azt gondolta, hogy a férfiasság hagyományos önkifejezési módjainak tere egyre inkább beszűkül, és ez bizonyos tekintetben elsorvasztja azt a társadalmat, amit az amerikaiak létrehoztak. Kirknek az volt a véleménye, hogy az Egyesült Államokban a drogfogyasztás és széles körű depresszió egyik oka, hogy a fiatal férfiak társadalmi megbecsülése a wokizmus fenyegetése alatt állt, és sokan a drogba és az önpusztításba menekültek. Kirk ezért folyamatosan járta az országot, és konzervatív elképzelések mentén próbálta mozgalmába (Turning Point USA) – elég nagy sikerrel – bevonni az amerikai fiatalokat. Kirk félelmetesen jó debatter hírében állt, most is egy „Change my mind” jellegű nyilvános vitán lőtték le. Kirk üzenete elsősorban az volt a fiatalok felé, hogy ne hagyják magukat megvezetni a hollywoodi tudatipar által és a dekadencia helyett válasszák az erkölcsös és értéktudatos életet. Például kimondottan foglalkozott azzal, hogy a fiatal férfiak számára a pornográf tartalmak nagyon károsak és veszélyesek. (Jogosan egyébként.) A mozgalom neve, Turning Point USA is utal a célokra, pontosabban azoknak a Kirk szerint káros folyamatoknak a visszafordítására, melyek szerinte megbontották az amerikai társadalom szövetét. Trump azon igyekezete amúgy, hogy az ipart hazavigye Amerikába, szintén ennek a társadalmi rétegnek az elidegenedésével kapcsolatos.

Kirk mozgalma a széleskörű társadalmi támogatottság okán mindenesetre fontossá nőtte ki magát, és ennek megfelelően politikai befolyása is jelentős lett. Egyike volt azon MAGA-személyiségeknek, akik nagyon közel álltak Trumphoz, és oroszlánrészük volt a megválasztásában. Kérdés, hogy Kirk mozgalma Kirk nélkül képes-e a túlélésre, ugyanis a Turning Point USA mozgalom az ő nagyon személyes meggyőződéseire épült és az ő kiváló tehetségére, vitakultúrájára és elvitathatatlan képességeire. A MAGA-t tehát nagyon nagy veszteség érte.

Vajúdó társadalom: a politikai gyilkosság, mint a polarizáció jele

Ahogy megváltozott a társadalom szerkezete az Egyesült Államokban, úgy változott meg az erőszakos cselekmények jellege is. Az amerikai sajátos fegyverkultúra egyik következménye a rendőri reakciók brutalitása és az igazságszolgáltatás futószalag jellege. Az amerikai rendőri brutalitás elég reálisan van ábrázolva az amerikai filmekben, ennek okairól azonban kevésbé szól a fáma. Amikor egy rendőr valakit leszólít igazoltatási céllal az Egyesült Államokban, ott nagymértékben fennáll az esélye annak, hogy a gyanúsítottnál fegyver van, és azt használni is fogja. Tehát a foganatosított eljárás ellentmondást nem tűrő, procedurális erőszakossága eleve erre a feltételezésre épül. Másrészt a törvény különös súllyal bünteti a fegyverekkel elkövetett bűncselekményeket, sok vesztenivalója a gyanúsítottnak tehát nincs, ezért nem is haboznak használni a fegyvereket a rendőrséggel szemben sem. Az, hogy a mindennapos fegyveres erőszak mennyire megszokott az Egyesült Államok nagyvárosaiban, mutatja az a tény, hogy például Washington D.C.-ben az egy főre eső gyilkosságok száma hússzor nagyobb, mint egy olyan gigászi metropoliszban, mint Isztambul. Láttuk, hogy annyira elburjánzott az utcai erőszak Washingtonban, hogy Trump egy adott ponton a nemzeti gárdát is kénytelen volt bevetni. A válasz az utcai erőszakra tehát a rendőri erőszak. Kérdés, hogy mit lehet ezzel megoldani hosszú távon?

Fontos felidézni, hogy Steven Pinker a társadalmi erőszak visszaszorításának egyik kulcsát az intézményekbe vetett bizalom eredményeképpen említi. És én azt hiszem, hogy jelenleg pontosan ez hiányzik leginkább a nyugati modern társadalmakból. Míg korábban a politikai rendszer igazságosságába, az erőszakszervezetekbe és az igazságszolgáltatásba vetett hit megingathatatlan volt, ez képezte a rendszer alapját, most mind Amerikában, mind Európában az emberek egyre kevésbé hisznek abban, hogy az intézmények vagy a politikai vezetők az ő javukat szolgálják – persze mindkét kontinensen más formában jelenik ez meg. A Kirk-gyilkosságnak, habár egyelőre – jelen sorok írásakor – nincs konkrét gyanúsítottja, kizárásos alapon mégis csak egy olyan személy lehet az elkövetője, akinek ideológiai vitája van a jelenlegi hatalmi kurzussal, és aki feltételezhetően úgy gondolta, hogy eltérő véleményét az ország jövőjéről csak így tudja eredményesen kifejezni. És tekintettel arra, hogy Charlie Kirk egy mennyire intenzív ideológiai vonalat képviselt, az is nyilvánvaló, hogy a politikai megosztottság árkai tovább mélyültek az Egyesült Államokban, nem mintha ez a megosztottság eddig is nem lett volna igen számottevő.

Trump egyik feladatának az utcai fegyveres erőszak visszaszorítását tartja, nos mit is mondhatnánk, azon kívül, hogy ez (sem) lesz egyszerű.